Lányi Sarolta - Búcsú a holdvilágtól

Lányi Sarolta

Búcsú a holdvilágtól

A hold rámnéz és meg sem ismer.
Az arcom változott talán,
Azóta, hogy őnéki adtam
Ezer bolondos éjszakám.

Már nem kisér a régi hóbort,
Amellyel lényem tele volt,
Mikor szivembe szúrta tőrét
A tündökletes telehold.

Nem nézem fájón, félelemmel
Ezüstös arcát éjfelen
S szerelmes, csábos, kósza fénye
Nem játszik többet én velem.

Remegve és halvány reménnyel
Szemem tükrében nem kutat,
Mert már tudom, hogy messze sem jó
És nem csábítnak új utak.

Tudom, hogy nem kell messze mennem,
Mert mindenütt magam vagyok
S közelből szürke sár a csillag,
Mely messziről fénylik, ragyog.

Sokat sírtam, sokat tanúltam,
És minden új nap megrabolt
Hideg lidércláng már a múltam
És sáros csillag már a hold.