Szita Zoltán
Tenger, és ami még
...
Napok óta csak tántorgok
némán és vakon,
lélegzet
visszafojtva a
korhadt,
csónakízű, sószagú
levegőben
miközben két ölelő
kezem
némán a semmibe
téved, s én,
ázott rongyként omlok
a földre.
A sirályok
nevetéséből,
mára már csak ez
maradt.
Hát adj nekem
még egyszer
isteni erőt, mert
vitorlám
a széltől még ma is
dagad,
de csendben eljöttem
tőled
mert végképp
meguntalak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése