Tóth Roland - Kánikula

Tóth Roland /Sentenced/

Kánikula

földre löttyent sűrű
forró kávé lett az este
(ezüst tálcán kínálja a hold)
szőkült füvek sprőd melírja
s a bokrok leeresztett
fonnyadt teste
szinte feloldódik benne

nagy sóhaj a kert
kinek vállát
fürge gyomok súlya húzza
föld alatt dúl a láthatatlan harc
de a csata végén aki győz
annak is csak
pár csepp hajnali harmat lesz a jussa

reggel újra billogot éget a nap
sisteregve sül egy kósza felhő
a horizont száraz homlokán
nagyot sóhajt a völgy
ez a kiszáradt repedezett teknő

s hogy mentse még ami menthető
a vibráló csendben felmagzik a nyár