Zsitvainé Borsos Irén
Süteményvásárlás
Egy nyári vasárnap délután történt a dolog...már nagyon elfáradtunk. Ekkor
gondoltam a sütemény vásárlásra. Örömmel töltött el a gondolat, hogy meglepem a
családot. Frédi a kutyánk is jöhet velem, hadd legyen ünnep neki is. Tibi
bátyám szerint ez a kutya túl kövér! Valóban, a nagytestű boxer már majdnem
negyven kiló. Az állandó ülő munka miatt magam is a hízás felé hajlok, nincs
időm tornászni, sportolni.
A cukrászda alig száz méterre van, ezért kényelmes, laza futásban tettük meg az
utat. Kiválasztottuk a csodasüteményeket; tíz darab franciakrémes és más
finomságok…
Hiába vittem szatyrot, a tálcányi sütemény úgy sem fért volna bele. Némi
gondolkodás után úgy döntöttem, viszem kézben, - mint pincérek a tálcát, -
hiszen nem lakunk messze.
Most is a laza futást választottuk, mindjárt otthon vagyunk…!
Mit aggódtak az otthoniak? A póráz ki sem feszül, Frédi időnként visszanéz, ott
vagyok-e? Neki ez a tempó akkor is túl lassú, ha a gazda futna mellette... A
csomag is biztonságban van, precízen összecsomagolta a cukrász. De a lábamon ez
a „krisztuspapucs” nem a legjobb ötlet, ha már futásra adtam a fejem…
Két földet érés között,- abban a pillanatban, - amikor mindkét lábam a
levegőben van, - óriási lökést, rántást érzek, szinte úszom a levegőben,
miközben hallom Frédi hörgését, s látom, macska ugrik be egy kerítésen.
A süteménycsomag nagy toccsanással mállott szét a földön, utána csapódtam be
én, mint a béka… A sütemény nedvességéből és az aszfalt mocskából keveredett
sáron, csúsztam hason, amíg a lendület vitt. Ordításomra megállt a kutya,
döbbenten néz: vajon mi lelt?
Én, mint a vert hadak, ülök a sár közepén, sebeimet számlálgatva…
Sárosan, véresen, sántikálva, szakadt ruhában kullogtunk haza…
