Bognár Barnabás
Végtelen nyár
Lombos fák sírásán
landolok épp
és csak pihe dolgokról gondolkodom,
arcomra kis foltokat fest a fény
s ódon nyarak hűsölnek árnyékomon.
És a nyári éjek némasága hull
a kék vizű tóra, melyben fekszem,
s mosolyod kéklő dallama szótlanul
és fehér ruhában csobban bennem.
Elfojtott szavaim bölcsen hallgatom,
míg magányommal közrefoglak téged,
s mintha jövő... – virágporos emléked –
és csak pihe dolgokról gondolkodom,
arcomra kis foltokat fest a fény
s ódon nyarak hűsölnek árnyékomon.
És a nyári éjek némasága hull
a kék vizű tóra, melyben fekszem,
s mosolyod kéklő dallama szótlanul
és fehér ruhában csobban bennem.
Elfojtott szavaim bölcsen hallgatom,
míg magányommal közrefoglak téged,
s mintha jövő... – virágporos emléked –
oly láthatatlan, rejtélyes hatalom,
melyben számra mosolyul nevetésed
s én ölelem új árnyékod a tavon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése