Őri István - A fa éneke a lehulló leveléhez

Őri István
A fa éneke a lehulló leveléhez

http://www.youtube.com/watch?v=3aP916crb0A 

elengedlek...

most menj,
s ha messze jársz is,
azért üzenj,
mert én itt maradok,
nem mozdulhatok
ez a dolgom:
várakozok
a télre,
a fehérbársony létre,
míg te a messzeföldet járod...
itt várok rád,
hogy visszatérj,
mert én anyád vagyok,
s szerelmes párod...
mesélj majd,
merre jártál
s hogy te is úgy vártál
engem,
mint én téged?
számoltad-e a perceket?
s amikor álmodtál
virágos rétet,
emlékeztél-e rám,
ki e rét fölé borúl,
ki alatt hűs az árny
és megpihen a vándor,
ha az est ráalkonyul?
mesélj az álmaidról,
miket a puha avar adott neked
ugye nem fáztál
a bársony hó alatt,
ugye nem bántott
a zord téli üzenet?

itt vagy ágaim alatt,
mégis oly távol...
s bár létünk tűnő pillanat,
állnom kell helyemen,
vigyáznom rád,
testvéreidre,
és a rétre is,
hogy amikor
a Fénykirály
újra életre kel,
és a Tavasztündér
már közel,
felemeljelek,
ébresszem
gyengéd álomlétedet,
hogy sarjadj ki újra ágamon
s adj nekem
új tavaszt,
új Életet.

Balázs Danó Tímea - Szeptembertől

Balázs Danó Tímea

Szeptembertől 

Levetik lassan
elhordott napjaikat
a forró hetek.
Pár zöld emlékben
még víz szitál, de füstöl
már az Ősz vulkán.
***
Kevélysége hull ’
tüskeöklű felszínek
zord álarcának.
Teremtést játszva
szúrunk pálca - csontvázat
szétszórt magvakba.
***
Szemétre dobnád
hamvadó fényeit zöld,
vetkőző fáknak?
A nyár sírhantján
égetnéd el a múltnak
hitt újrakezdést…
***
Létét bízva ránk
újszülött Ősz - jövőt ojt
Tavaszig a Nyár.

Egry Artúr - Őszi zsongás

Egry Artúr

Őszi zsongás

benyitott szobámba az ősz,
belökte az ablakot itt a hegyen,
mitől is vártam tegnap,
hogy a holnap már ne legyen?

az udvarban a földön
pilláit szórja a halál,
no nem így, nem ilyen nyersen,
csendben szimatol, kutyamód hezitál

még nyílnak a percek,
a fényben méhek szava dong,
az akácok közül egy virágot
bontva itt pompázik a bolond

kiülnék a teraszra
jó kabátban a lélek is melegebb,
hiába minden csak én tudom,
hogy mikor leszek itt újra veletek

hogy nem leszek már újra
hogy nem leszek...

Hollósy Tóth Klára - Szeptemberi csend

Hollósy Tóth Klára

Szeptemberi csend 

Szórja szét az ég mézérlelő tüzét,

a büszke nap még színe telt aranyban,

dús asztalt terít az érett ízűség,

a változás hangulatát őrzi halkan.

Készítgeti lassan réz-sárga mezét,

barna selymébe hull megadón a zöld,

gyantaillatot hord szerteszét a szét,

falánk étvágyú vágyat terít a csönd.

Mézszín sugárban csillognak a habok,

a vízillatú szél voltakat vadász,

múltakat kutatnak tűnő illatok,

a féltő Jelenlét őrizőn vigyáz.

Az őszi csend habfelhős ege néz rám,

százszínű fák nyújtanak kezet,

az üdvözlésük fáról-fára jár át,

hozzám szól minden, nekem integet.

A szeretetük lelkemben telítve,

köröttem könnyű, ártatlan fény lebeg,

mintha volna valaki a közelben,

kapkodják fejüket a riadt levelek.

Új vendége jött tán fantáziámnak,

borzongás fut át, mint karót a rózsák,

parányi lét a mindenség világán,

magához von az Örökkévalóság.

László - Vers ősszel

László

Vers ősszel

… feltört tenyeremmel
letört arcod simogatom
fogyó mosolyú Ősz,
sápadt sikátorokba rejtelek,
ölemben pihegsz…

Szeretem a bronz ízű várost
mikor magányos agg lámpatestek
kísérnek az évszakon át,
léptemre válaszol a tér,
színtelen kopogás.

A Duna-part, mint zongoracipelő
fáradatlan robot, vállain
megpihen a történelem,
a folyó, lomha, törtető,
időt karcolnak habjai,

letűnt kort idéz a macskakő,
repedések közt inal a múlt,
de kitart és mesél,
mint megannyi vascipő…
és kolonc lelkek bolyongnak.

Válóczy Szilvia - Találkoztam

Válóczy Szilvia

Találkoztam

http://youtu.be/teWYde75TKM 

Találkoztam a hittel,
Karon fogott, s ölelt szüntelen.
Bizalmat adott szívemnek,
Szeretetet, s jóságot.

Találkoztam az örömmel,
Oly arcát mutatta, mit még nem.
Jó kedvre derítette lelkem,
Mellettem állt, míg tehette.

Találkoztam a pillanattal,
Rövid volt és buján féktelen.
Kacér szemében fény ragyogott,
Majd nevetve elsiklott felettem.

Találkoztam a közönnyel,
Széles várként csak úgy magaslott.
Végig sem hallgatta mondandóm,
Könnyek közt hagyott el.

Találkoztam a hiánnyal,
Kezemből szórta az élet búzáját.
Miatta szem nem maradt szárazon,
Sóvárgás erejével hatott.

Találkoztam a csalódással,
Tépte, szaggatta, mit lehetett.
Reménytelenséggel hatott,
Erősen fogta láncaim.

Találkoztam a kitartással,
Mit akartam, azt bennem hagyta.
Vastag falat épített körém,
De csak üvegből, hogy lássanak

Találkoztam a szerelemmel,
Égő vággyá festette arcom.
Magas égre emelte álmaimat,
Csókokkal fonta minden éjjelem.

Találkoztam önmagammal...
Olyan voltam, mint az erdő...
Tavasszal virágos, ősszel színes...
Mások előtt mégis ismeretlen...

Ficzura Ferenc - Nyár utolszor integet

Ficzura Ferenc

Nyár utolszor integet

Szuszog, susog az alkony,
frissen árad, eleven,
szaporázza lépteit,
szél futkos, oly szertelen.

Vajh merre, hol járhat most,
árkon-bokron, hegyen túl?
Meglehet elfeledte,
árnyak tépett szárnya hull.

Búskomor lett az erdő.
Ködös, hűs a lehelet,
ősz festett színes mázzal
milliónyi levelet.

Vászna lassan megfakul.
Nyár utolszor integet,
perzselő napsugara
jövőre még itt lehet.

Molnár Szilvia - Zsiger

Molnár Szilvia

Zsiger

http://youtu.be/2O9nJcywu2U

Milyen érdekes belegondolni, hát még érezni, hogy az igazi érzések a zsigereinkből jönnek és oda is érkeznek, ha kapjuk őket. Bizsergés, belső masszírozás mutatja, hogy zsigervilágunk él, működik, még szép egyébként. Nem azért írtam ezt, hanem mert a működésének megélése annyira jóleső, annyira kellemes állapot. Amikor csak hagyjuk, hogy megnyíljanak a belső csatornáink, illetve ez az egy. Amikor szépet olvasunk, hallunk, látunk, megindul a belső bizsergés. Napról napra jobban hagyom, hogy ez a csatorna befogadjon kintről jövő szépségeket és árasszon belső tartalmasságokat, értékeket, ahogyan az neki természetes. Csodálatos érzés. Kívánom mindenkinek, hogy akár becsukott szemmel is, eressze el magát és hagyja, hogy elérjék a szépségek, sőt, ne féljen magából adni. Amennyit csak lehet. A szeretet éltet.

Szomorúfűz - Meghitt mécsesfények ...

Szomorúfűz

Meghitt mécsesfények ...

http://www.youtube.com/watch?v=ZVycwexzBw0

 Szelíd, homályosuló fények

fáradtan kúsznak,

fűszeres illatok közt

hulló levelek táncolnak

Rózsaszirmokon harmatcseppek,

a kelő Nap sugara,

s a szellő felszárítja

Az ősz szétszórja színeit

sárgán, rőten, tarkán,

telnek a kosarak, a zsákok,

sápadoznak a csillagok

A füzek loboncos haján

hűvös szél táncol,

harmatban fürödve

őszirózsák hajladoznak,

madarak szárnyalnak,

az ablakok mögött

meghitt mécsesek lobognak -csillognak

Millei Lajos - Ha leszáll az est

Millei Lajos

Ha leszáll az est

Már lépdel az est a város felett,
fekete felhők figyelik útját,
s a lengén lebegő fényár helyett,
ránk teríti majd sötétlő búját.

Csillan a szikra az utcák kövén,
és még játszik az árny a világgal,
de zárul lassan az éji födém,
kormosra karmolt, kéjelgő vággyal.

Álmosan ásít a parkban a pad,
egy vadgerlepár gubbaszt a fáján,
sok százezer sóhaj most elapad,
a szív-szerelmek gyalult Mekkáján.

Halálra gázolt aszfaltok hátán
viszik a kocsik a gondjaikat,
s a párás szemű szélvédők kábán
könnyezik ki karcos álmaikat.

Siető léptek verik a járdát,
sok sürgető láb most hazavonul,
szobájuk fénye nyújtja a fáklyát,
addig, míg végleg majd bealkonyul.

Majd leszáll az est a város felett,
hogy még akkor is féljük hatalmát,
de a rettegő rém-árnyak helyett,
mi már járjuk a fény örök táncát.

Ecsedi Éva - Ott ahol ...

Ecsedi Éva

Ott ahol...

http://www.youtube.com/watch?v=OzZNHTMyTwA

Ott, ahol a tenger-szem
csillogva hullámzik,
s madarak röppennek fel,
fel az égig,
ott, ahol a hegyek havas csúcsukkal
a magasba törnek,
ott, ahol az alpesi réten
az anemonák szirmai zenélnek,
ott, ahol a fenyők közt álmosan
bújik a napsugár,
ott a selymes fűben fekve
a kék eget nézem már,
arcod látom felhők közt,
árnyakat a fényben,
s ha szél borzolja hajam,
mint kezed simítása,
elképzelem milyen lenne
szíved dobbanása,

s látom repülni a türkizkék madarat
ott, ahol egy árnyas lombú fa alatt
ülök és rád gondolok, rád gondolok,
könnyeim erednek'
ott a pipacsok közt, végre,
csodás álmok jönnek...

Pénzár Miklós Csaba - Mindenre képes ...

Pénzár Miklós Csaba

Mindenre képes...

Mindenre képes a szeretet,
Mert mindenkit boldoggá tehet!
Másfél éve szenvedtem,
Nagy fájdalmakkal küzdöttem!
Lassan lemondtam mindenről,
Már-már a legkisebb reményről!
Nem láttam kiutat sehol,
Féltem, elmém elborul!
Ekkor ért hozzám a szeretet,
Százszámra kerestek az emberek!
Mi van velem, hol vagyok,
Hogy régóta meg sem szólalok!
Biztattak, bátorítottak, erőt adtak,
Magamra ezután, sosem hagytak!
Nem mondhatok le semmiről,
Fájdalom nem vehet el az élettől!
De ekkor még az ablaknál álltam,
Szomorún, könnyezve láttam,
Hogy sietnek, futnak könnyen az emberek!
Akkor azt hittem, nekem többé már nem lehet!
De lehet, újra, mert elért a szeretet!
Mert, a nagy szeretet csodákat tehet!
És így tett boldoggá engemet!
Jövök, megyek, sietek, nem tűnik fel senkinek,
Hogy szemembe könnyeket csal, a boldog szeretet!
Mert a szívem azokért dobban,
Akik segítettek a nagy bajban!
Elsőben, drága feleségem, Pötyke,
Kinek szeretete, odaadása lehet,
Példája, az önzetlen szeretetnek!
Akik nem hagytak magamra,
Minden jót kívántak utamra!
Hát ezután, már sietek boldogan,
Több utam, nem lesz haszontalan!
Megyek a templomba, köszönetet mondani,
Istenen keresztül, szerető szíveket áldani!

Margot - Nem búcsúzkodom

Margot

Nem búcsúzkodom 

Nem búcsúzkodom,
Mert akik szeretnek,
Azok emlékében
Örökkön ott leszek.
Csorbák, megkopottak
A kimondott szavak,
Parttalan áradnak,
Semmit nem mondanak.
Érdekbarátságok,
Megtaposott elvek,
Kik egymást mocskolják,
Egy tányérból esznek.
Most jobb, ha elmegyek,
Megfáradtam mára,
Szárnyalj te, jelenkor
Bohó ifjúsága.
Nem búcsúzkodom,
Mert kiket szerettem,
Bárhová vet a sors,
Itt maradnak bennem.

Paudits Zoltán - Ki tudja?!

Paudits Zoltán

Ki tudja?!

Talán így, talán úgy,

ki tudja hogyan?!

Megtört szívvel, vagy

boldogan?!

Nevetve, vagy könnyektől

húsig ázva?!

Durva akarattal, vagy

kímélve, vigyázva?!

Kérges tenyérrel

sírva, botladozva?!

Puha kézzel selymeket

bogozva?!

Emelt fővel állni,

tisztes vigyázban,

fedetlen lélekkel

születésben, gyászban!

.kaktusz - A szemekben

.kaktusz

http://youtu.be/kgs6F0qhZfE

Tudod arra gondoltam,
hogy a szemekben
meg lehet látni sok mindent,
az a két kis golyó ügyetlen,
színjátékra képtelen,
csak olvasni kell belőle tudni...
s amikor az ember bennük
sokszor észreveszi,
(amikor egyértelművé válik,
hogy ki is ő valójában)
a hangzó igen helyett
a néma nemet,
a mímelt befogadás helyett
a visszautasítást,
a látszat érdeklődés helyett
a valódi érdektelenséget,
az talán olyan lehet,
mint amikor a vándor
sok helyre bekopog,
szívélyesen kinyitják az ajtót,
s mikor lépne be,
de észreveszik, hogy ő az valójában,
az orra előtt mégis az ajtót becsapják:
egy idő után talán
feladja a próbát,
akkor csukják be az utolsót,
amiben a hite volt...
többé nem vágyik
meghitt beszélgetésre,
nem kutatja, a kudarcnak mi az oka,
persze, hogy a hiba benne lehet, tudja,
de számára láthatatlan helyen:
először fájlalja, azután
bezárkózik saját magába...
s mert a legfontosabb,
hogy abból a lehetőségből,
ami van, a legtöbbet kihozza,
megteremti a saját, kívülről néma,
belülről színes világát,
sokak közt volt magányosan,
de önmagában megtalálja azt,
amit kívül hiába keresett,
az ő szeme pedig azt mutatja,
mintha már élne egy másik világban.

2013. szeptember 16.