Hollósy Tóth Klára
Szeptemberi csend
Szórja szét az ég
mézérlelő tüzét,
a büszke nap még
színe telt aranyban,
dús asztalt terít az
érett ízűség,
a változás hangulatát
őrzi halkan.
Készítgeti lassan
réz-sárga mezét,
barna selymébe hull
megadón a zöld,
gyantaillatot hord
szerteszét a szét,
falánk étvágyú vágyat
terít a csönd.
Mézszín sugárban
csillognak a habok,
a vízillatú szél
voltakat vadász,
múltakat kutatnak
tűnő illatok,
a féltő Jelenlét
őrizőn vigyáz.
Az őszi csend
habfelhős ege néz rám,
százszínű fák
nyújtanak kezet,
az üdvözlésük
fáról-fára jár át,
hozzám szól minden,
nekem integet.
A szeretetük
lelkemben telítve,
köröttem könnyű,
ártatlan fény lebeg,
mintha volna valaki a
közelben,
kapkodják fejüket a
riadt levelek.
Új vendége jött tán
fantáziámnak,
borzongás fut át,
mint karót a rózsák,
parányi lét a
mindenség világán,
magához von az
Örökkévalóság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése