Hatházi Áron - Tavasztalan

Hatházi Áron

Tavasztalan

a megkésett tavasz
nélküled zúg tovább
összehajolnak emlékeink fölött
a Jászai parkban a fák
 
(betűnként
hordtam össze
ezt a sok hiábavaló sort
mind neked adom
szórd vissza rám majd
mikor szabálytalan
sirámos versem visszhangot
ver ereidben
ha nem kell
márványtenyerem rázd le
vállaidról
zakód zsebéből
vesd ki múltunk kavicsait
ajtód elől savval égesd le
lábnyomom)
 
de én
mindig csak reméllek
mondatokba foglalom a neved
sepregetem körülötted
ami szótlan magányunkból
markomban megmaradt