Kandrács Róza - Szálló évek

Kandrács Róza

Szálló évek

Elszálltak az évek,
mint fejünk felett felhő.
Terhét le is rakta,
eleredt az eső.
Így indult el könnyem,
mely arcomon lefolyt.
Fájdalom,teher,
mely szinte agyon nyom.
A felhő elszállt,
pihe könnyű szárnyon.
De az én lelkemben,
itt maradt az „átkom”
Te is mást szeretsz már,
másé vagyok én is.
De a szép emléked,
elkísér a sírig.
Miért nem felejtesz?
Miért kell így élni?
Miért nem lehet mindent,
mindent elfeledni.
Álmodni egy álmot,
való boldogságot.
Fájó szerelmedet,
kínzó új világod.
Szálló felhők, évek,
öregedő lélek.
Jéggé fagyott könnyek,
lassan összetörnek.