Baráth Sándor
Egy tiszta hang
A költő búsuló
szemén:
Ül a távol, a messzeség.
És lassan, mint a Nap lemén,
Egy szó ötlik, kereste rég.
Feldereng újra a remény!
Kiégett salak szerteszét,
S az alkonyban: egy lágy, szerény
hang csendül tisztán, kell-e még?
Csak tágul világunk, s terén
Jégvirágokként törte szét,
Szórózsáinkat a ledér,
Csak mait hordozó szemét.
Elrévedő tekintetén:
Még érzi a Nap melegét,
Míg elfedi az éj setét,
S a szó kihűlt, semmit sem ér.
Ül a távol, a messzeség.
És lassan, mint a Nap lemén,
Egy szó ötlik, kereste rég.
Feldereng újra a remény!
Kiégett salak szerteszét,
S az alkonyban: egy lágy, szerény
hang csendül tisztán, kell-e még?
Csak tágul világunk, s terén
Jégvirágokként törte szét,
Szórózsáinkat a ledér,
Csak mait hordozó szemét.
Elrévedő tekintetén:
Még érzi a Nap melegét,
Míg elfedi az éj setét,
S a szó kihűlt, semmit sem ér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése