Csoóri Sándor
Esztergomi nyár
Ott feküdtem veled a
puszta padlón
az ideiglenes
faházban –
nyár volt, a deszkán
átvilágítottak este a margaréták
s a bokros futóka
fehér lámpácskái.
Ha bárki csonkának
lát és elesettnek téged,
talán megölöm,
hisz tudtál nevetni
fakuló sebeiden,
sírni, hogy élsz még,
hogy karnyújtásnyira
járhatsz a zsúfolt szilvafáktól,
tudtál egy ország
szemében könnycsepp lenni,
ha rég elveszett
hegyeire gondolt.
Esztergom felől
harangszót himbált a szél
minden ébredéskor,
látlak most is, ahogy
belekapaszkodsz
a korai kondulásba
és hintáztatod magad
a dombok fölött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése