Csoóri Sándor
Várom az őszi esőket
Nem vagyok jó már
semmire,
csak arra, hogy
magamat tisztán lássam
a mocsárba zuhant
fejek között.
Tudom, hogy sokat
éltem,
de minden napomat
csak félig.
Pörgött velem a föld,
a párnám alatt
tücskök cirregtek,
bombák aludtak
s Isten is ott
motoszkált, amikor ráért,
hogy a tollpihékből
galambot teremtsen
újra.
Kiválasztottja voltam
jó sokáig,
de most már ez is
elmúlt.
Várom az őszi esőket,
hogy gyertyákat
gyújtsak magam körül.
*
Őszi esték
Túl sok van mindenből.
Még ezekből az őszi
esőkből is, amelyek
úgy zuhannak elém
egymás után,
mintha valaki
egy örvénylő
varjúcsapat sűrűjébe
lődözne bele.
Élettelenül hullnak
körém a testek,
s megmerevedett
lámpaszemekkel
nézik göcsörtös
fáimat. Tollazatuk
szanaszét hever az
udvaron,
s belemosódik a föld
lágy sugárzásába,
bele testembe – én
vagyok tán az esti udvar is?
Én, én az égi
árnyékok lakóhelye, ahol nappal is
nagylábú pókok
lépkednek virágaimon?
Édesem, válts meg
engem, hadd legyek újra,
aki voltam: nem föld,
nem világ, nem titok, hanem
aki almát hámozott
neked villanyfénynél,
és válladon áthajolva
Ady Hóvár bérceit
láthatta nagymessziről.
Vad tornádók
táncolnak most a tengereken,
a Föld elzüllött
lángelméi.
Ne engedd, hogy
őrültségüket megkívánjam.
Ha estéim meghalnak
is, úgy haljanak,
ahogy a szeretők, ha
más választásuk már nincsen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése