Válóczy Szilvia
Magányom elsodort...
Magányom elsodort...
Magányom elsodort,
Rongy lett életem.
Fáradt testem zokog,
Mert elhagytál engem.
Elhagytad szívemet,
A nagy szerelmemet,
S csak fájdalmat hagytál,
Mely issza véremet.
Bár boldog lennék,
Mint az, ki nem fél,
De szívem beteg.
A végzet jön felém.
Szavam esdve szólt
Hangom rejtekén,
Ha néha halk is volt,
De mégis mert szegény.
Most körülvesz az este,
Csillagok, s a nagy fekete
Fellegek tánca rémiszt.
Hát, aludni kellene!
De nem tudok,
Mert szívemben égsz,
A mosolyod bája,
S ahogy az, szemembe néz.
Fáradt vagyok és éber,
Egyszerre jó és rossz.
A hazugság szabadon jár,
Kísérti a gonoszt.
Morajlik a csend,
Itt lüktet a fülemben
Elhangzott szavad,
Tiltó és képtelen.
Hisz szíved adtad,
Egykor fogadtad
Szerelmed zálogát,
Mely még érző talán.
S csak várom a percet,
A nappalt, az estet,
Hogy rémisztő álmom,
Végre alkonyba szálljon
Rongy lett életem.
Fáradt testem zokog,
Mert elhagytál engem.
Elhagytad szívemet,
A nagy szerelmemet,
S csak fájdalmat hagytál,
Mely issza véremet.
Bár boldog lennék,
Mint az, ki nem fél,
De szívem beteg.
A végzet jön felém.
Szavam esdve szólt
Hangom rejtekén,
Ha néha halk is volt,
De mégis mert szegény.
Most körülvesz az este,
Csillagok, s a nagy fekete
Fellegek tánca rémiszt.
Hát, aludni kellene!
De nem tudok,
Mert szívemben égsz,
A mosolyod bája,
S ahogy az, szemembe néz.
Fáradt vagyok és éber,
Egyszerre jó és rossz.
A hazugság szabadon jár,
Kísérti a gonoszt.
Morajlik a csend,
Itt lüktet a fülemben
Elhangzott szavad,
Tiltó és képtelen.
Hisz szíved adtad,
Egykor fogadtad
Szerelmed zálogát,
Mely még érző talán.
S csak várom a percet,
A nappalt, az estet,
Hogy rémisztő álmom,
Végre alkonyba szálljon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése