Vihar Béla
Virágének
Láttam egy fát, ezüst
ággal, patakot csillagsugárral,
Gyöngy madárkát,
amint szárnyal, tusázva az éjszakával.
Mint reneszánsz dús
keretben, hímes szóval fűzöm versem,
Hogy példázatomba
rejtsem feltündöklő szép szerelmem.
A világnak osztod
magad: te vagy a fa, te a patak;
S húgocskáid, a
madarak, ha megfáradsz, rádhajlanak.
Életünkkel
körbe-körbe, ősballadákba bűvölve,
Ekként forgunk
mindörökre, fényeloltó nagy ködökbe…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése