Vihar Béla
Hazajöttél …
Hazajöttél, fáradt volt
az arcod,
letetted a padlóra a
szatyrot,
és a falak mindjárt
felragyogtak,
mintha hoznád
válladon a holdat.
A terítő, kendő,
pohár, párna
ujjaidtól, akárcsak
varázsra,
fényleni kezd, s
lényed, mint az áram,
ott kering a dolgok
anyagában.
Fészekrakó, lágy
asszonyi ujjak,
eltűnődve hányszor
megbámullak,
midőn röpke, puha
mozdulattal
titkod nyomán
mosolyog az asztal.
A szívem is így
érintsd e kézzel,
illetésed forró
delejével,
s bennem is a
harmóniát, rendet,
sugárosztó ujjaddal
teremtsd meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése