Vihar Béla - A kedvestől hazafelé

Vihar Béla

A kedvestől hazafelé

Amikor hajnalban eljöttem tőled,

ifjú voltam,

és az éjszaka

kéklő habja gyöngyözően, halkan,

csobogott felettem a magasban,

s tiszta volt, mint szemed sugara.

Amikor hajnalban eljöttem tőled,

oly nagy csend volt,

és szerettelek.

Csak az árnyék, lombok és a mennybolt

tudta titkunk, mely enyém s tied volt:

kedvesek közt a legkedvesebb.

Amikor hajnalban eljöttem tőled,

bennem égtél,

mint szent tüzes bor,

s látni véltem; a párnára hajtva

körülfogja lágy hajad patakja

drága arcod, s rólam álmodol.

Amikor hajnalban eljöttem tőled,

eltűnődtem,

hogy a föld ragyog,

s csillag lobban, a parázsló, fénylő, –

isten ujján felszikrázó ékkő,

és megköszöntem, hogy tied vagyok.