2018. április 4., szerda

Szomorúfűz - Álmatlan éjszakákon ...


Szomorúfűz
Álmatlan éjszakákon …

Álmatlan éjszakákon téged várlak.
Hallgatom a sötétség csendes neszeit.
Figyelem az apró, távoli csillagokat,
kísérem égi útján az ezüst Holdat,
Lélekszárnyakon osonok veled,
az álmok suttogását hallgatom.
Megnyílnak a titkok.
Szívem vad dobogását figyelem.
A múlt emlékei bennem élnek,
némán suhannak köröttünk az árnyak.
Eltűnnek és átadják helyüket
a remény fényeinek.

Nagy István Attila - Az álom váge


Nagy István Attila
Az álom vége

Egy nyugtalan éjszaka kivirágzott
bennem az álom.
Forgolódtam, kerestem nyugtatókat,
de nem jött a vágyott pillanat.
Aztán, mint aki szakadékba zuhan,
s elveszti a tegnapot meg a mát,
mert nincsen reménye, de szava se,
vágytalan és lélegzettelen,
csak zuhan összezárult szárnyakkal,
vissza az időbe,
ahonnan csak egyszer indul el az ember,
úgy szűnt meg a világ s benne én.
Nem volt más, csak látomás,
fénylő zene, puha tekintet,
szavak zenéje, pillantások igézete.
Elvitt magával az álom,
ahol nincsenek ráncba futó gondok,
se félelem, se remény,
mert minden a beteljesülés
bódító szépségében ringatózik.
Szerettem volna magamnak,
de nem lehetett,
mert az életem nem volt méltó
a múlékony időhöz.
S egy reggelre
elmaszatolódott az arca -
megölte magát az álom.

Sárhelyi Erika - Sóvár Hold


Sárhelyi Erika

Sóvár Hold



… És jött az este.
hűvös teste köré
mélykék brokátot
csavart, mire
előző éjjel
kedvtelésből fénylő
csillagokat varrt.
Karcsú nyakán
holdfényből
szőtt selyem,
lágy és rebbenő,
s mint leány,
kiből férfi láttán
születik a nő,
párduc módra
nyújtózott
a sóvár Hold előtt.


… És jött a hajnal,
hajában fénnyel,
vöröslő arannyal…
s az este a mohó
szemeket már
a tegnapban kereste.


Maszong József - Eladom lelkem


Maszong József

Eladom lelkem

Mikor felettünk rút fellegek gyülekeznek
szeretetre éhező emberek dideregnek,
bennem lángot vet a gondolat, mondjátok
elkorcsosult emberek ! : mivé tettétek e világot?


Itt állok előttetek pörén igazak s gazok
nyújtom a szívem belőle kedvetekre marjatok,
ki-ki mohósága szerint vétessen belőle
a gaz gyógyuljon, az igaz erősödjön tőle,


Eladom magam értetek, lelkem kimérem
örvényként vonaglik bennem vihar s béke, hol
tegnap még nyugodtan pergett le az idő homokja
mára már barát s szerető a követ markolja,


Ember ismerd fel, hogy ármány áldozata lettél
meggyalázod s lerombolod mit eddig építettél,
felfalod a jövőd, előtted egy délibáb lebeg tán,
nem látod tőle, csak eszköz vagy egy palettán,


Majd egyszer letisztul mi eddig lángolt,
nem a szemeddel, szíveddel látod a világot,
akkor majd semmivé foszlanak a hazug szavak
és megtalálod a szikrázófényű elhagyott utat,



Della Mária - Fák


Della Mária

Fák


Nézem a fákat,
egy helyben állnak,
de sokat láttak,
tűrnek és várnak.


Számtalan éve,
gyűrűbe vésve
múltról mesélnek
csúfat és szépet.


Ruhát levéve
készül a télre,
lombtakarója,
védi és óvja.


Feléled újra,
ha a Nap hívja,
levél ruhát ölt,
az erdei tölgy.


Gyökerén állva,
tekint a nyárba,
rezeg a nyárfa,
a vihart állja.


Zsong az akácos,
mikor virágos,
bibéik ajkát
méhek csókolják.


Szeresd a fákat,
óvd, ki ne vágjad,
míg él ne égesd,
eszedbe véssed!

Kovács L. István - A Nő


Kovács L. István
A Nő

A nő arra való, hogy szeressük,
tenyerünkből etessük.
A nő feleséged, kedvesed, szeretőd,
anyád, lányod, unokád, mindened.
Ne bántsd őket, arra kérlek,
a nő hit, könny és remény, róluk,
nekik szól ez a költemény.
Mikor meglátod a lányt,
kitől szíved nagyot dobban,
lángra lobban, őrülten kalapál,
légy óvatos, mert törékeny,
mint a finom porcelán.
Vigyázz rá, tiszteld,
ő szüli a jövendőt,
testéből táplál,
ha nem vagy ott, vár rád.
Az élet, ha torzul,
s néha rád rád mordul,
simítsd meg, öleld magadhoz,
meglásd, mosolyt hoz.
A nő szíve, lelke kecses hangszer húrja,
mint lágy hangú hárfa,
melyen ha szépen játszol,
öröm, boldogság a jutalom.

Válóczy Szilvia - Maradok csendben


Válóczy Szilvia
Maradok csendben

Lelkembe gyűröm, mit ajkaim nem mondanak,
ne sértsék boldogságod terített asztalát,
mert néked az dicső, s könnyed, mit sarjaidról
két szemem mégis könnyezve lát.
Természet ez, nevelt való e szépség és okosság,
nem mulasztja azt el féltékenység,
vagy önző kapzsiság.
Elfogadni kell, mert néked az
mindenkor szent és gyönyör,
de szívemben a kín, mely láthatatlan,
látva mégis meggyötör.
Maradok csendben, jobb, ha szavaimnak
nehéz súlya most nyelvemen marad,
téblábolva bár, de szívemben minden érzés,
mit adtál, elragad
és cipel, visz messze álmainkból szőtt
valós lényegen,
csak néha tudnám, mit úgy akartunk
rajtunk múlik, vagy más lényeken,
mert szorongva tép most lelkemben az
elmét fojtó kétség:
Vajh mivé leszünk így szótlanul,
ha magával húz a mélység?!

.kaktusz - Ha megtermékenyül a virág ...


.kaktusz
Ha megtermékenyül a virág …

Tudod arra gondoltam,
ha megtermékenyül a virág,
és lesz belőle termés,
kettőnek születik egy gyermeke,
abban mind a ketten
egyformán vannak benne,
nincs alá, és nincs fölérendelt,
nincs benne adakozás,
és nincs önfeláldozás,
nincs enyém, és nincs tied,
nem lehet külön választani
a gyümölcsöt, melyik az egyiké,
melyik rész a másiké,
az egyik termékenyít,
a másik kihordja,
kettőnek közös a produktuma,
a szeretet is csak olyan,
két embernek egyetlen gyermeke,
nem két külön szeretet,
nem párhuzamos egymással,
és nem is keresztezi egymást,
megszületik,
mint egy kedves gyermek,
visszafordíthatatlan folyamatként,
a mélyéről fakad a kettőnek,
hogy világra jöhessen,
egyesülnie kell a két érzésnek,
a kettőből lesz egy harmadik,
hogy egyként szépítse a világot,
néha,
a szeretet is csak örökbefogadott,
csak az egyiknek teste és a vére,
a másik elfogadja készen,
az ilyen gyermek, az ilyen szeretet
csak félárva, ha az egyik szülője
a szeretetet,
csak a szeretetér adja cserébe,
szereti az ember, ha szeretik,
ezért képes viszont is szeretni,
de ha a két érzés nem egyesül,
abból soha sem lesz közös a gyerek,
a sorsa bizonytalan,
kiszámíthatatlan,
az igazi,
nem viszonzás egy másikért,
nem magába engedi az ember,
és nem visszatükrözi,
hanem belülről,
mint a gyémánt sugárzik,
nem azért adja, mert kapja,
hanem, mert megfogant benne,
és ha már megfogant,
visszavonhatatlan megszületett,
mint a közös gyermeke
a kettőnek
egy teste egy vére.

2009. jún.06

Pásztor Piroska - A tükör


Pásztor Piroska
A tükör

Puha gyolccsal simítom arcodról
a port, mit rárakott a zord idő,
ne félj, majd kitörlöm a karcokból
is, pedig kezem gyenge, reszkető.

Te vagy, ki láttad régvolt tavaszom
szemérmesen pattanó rügyeit,
az első csóktól lángoló arcom,
s boldogságom sugárzó fényeit.

Megmutattad azt a fájó arcot,
mikor álmom, vágyaim temettem,
vagy ha homlokomra mély ráncot vont
a csalódás, hiába szerettem.

Mindig a valóságot mutattad,
hízelegve sosem ámítottál,
szemembe nézve komoran súgtad:
figyelj, itt ránc, ott egy ezüst hajszál.

Féltett, hű társ vagy, ám fényed kopik,
tűnt az idő feletted, s felettem,
rád homály, rám feledés rakodik,
egymásnak maradtunk mi, így ketten.

Ha pendül a perc, s csak egy út marad,
téged borít fekete gyászlepel,
zárd magadba lényem, őrizd, óvjad,
és ígérd meg, hogy sosem feledsz el!

Csősz József - Magányom


Csősz József

Magányom


magányom
múltból sem ajánlom
megállt vakvágányon
sőt bölcsen kisiklott


magányom
párom helyett párom
lélekvesztő várrom
mikor Ő rég várt ott


nem hinnék
csikorgott néhány fék
társas magányban pék
mérgezte a cipót


nem hinnék
csak bűnöm keresnék
ők loptak cseresznyét
nem az ingem ingott


magányom
múltvesztőn kívánom
te sem szólsz káromlón
árnyadban jár léptem


magányom
csókoddal kizárom
emlékként se szálljon
bús madárröptében



Hatos Márta - Bumeráng


Hatos Márta
Bumeráng 

Mint a gyilkos
mikor előre megfontolt szándékkal öl,
úgy mártottam beléd szavaim
kéjjel, egyre mélyebbre merítve,
mert érezned kell
hogy mit jelent a szó,
melyet felzokogtam
vajúdó panasz-szavadra,
mert érezned kell
hogy a gyalázat torkából
kilökve, hogyan lendül
az ember ökle
mikor tépett-véresen zuhan,
- boldogan -
kívánva a halált.
Érezned kell,
hogy minden tagadás
melyet tett követ
nem messzire dobott köved
amely ha eltalál megüt.
Bumeráng az
kő-szívemben,
élesre kovácsolt
kétélű gyilkos tőr,
mely téged is
engem is
megöl.

dr. Szeicz János - A nyelv, amelyen szólok


dr. Szeicz János

A nyelv, amelyen szólok


A nyelv, amelyen szólok, egy sziget,  
egy csoda a nyelvek tengerében,  
ha megkaptam, már el nem hagyhatom,  
szívemben él, egy örök szerelem.


Mert szeretem a verset és a dalt,
birtoklom a szavak szabadságát,
álmodozva, önfeledten írok,
és élvezem e nyelvnek a varázsát.


Miként a könny, úgy buggyan ki a vers,
nem képes önmagát megfejteni,
álom-tájon jár, túl az árnyakon,
a végtelent nehéz megérteni.


Én nem futok el végzetem elől,
vállalom és nem feledek semmit,
a múló idővel szeretkezek,
s magamban hordom múltam titkait.


Téged kereslek, fogd meg a kezem!
Mindegy miféle nyelven szólsz hozzám,
ha megérintesz, érteni fogom,
s hogy szeretlek, e nyelven mondanám.

Horváth Ilona - Montázs



Horváth Ilona/Hanoli/

Montázs


Érzések, gondolatok,
egymásba simuló ábrándok,
lesújtó, fájó csalódások,
lapok…


Összefutó életutak, csapások,
önzetlen pillanatok,
derüs, borult hangulatok,
szakadékok…

 
Kötődések, kapaszkodások,
mindhiába szárnyalások,
sodró hullámok,
zuhanások…

 
Tengerszemekbe bújó szerelmek,
ártatlan, őszinte féltések,
meg nem értett érzések,
taszítások…


Összekapcsolódó láncok,
fényeket követő árnyékok,
meggyötört sorsok, vívódások

lapok…


Széttépett létünk maradványai:

montázs…


"Csak a kötény marad fehéren"

Birtyik Csaba - Ott, ahol megtalálsz


Birtyik Csaba

Ott, ahol megtalálsz


Ott,
hol mindig nyílnak a Lélekvirágok,
hol mindig találsz egy Igaz Barátot,
hol nem csak kínt lelsz, hanem Boldogságot,
ott engem is megtalálsz!


Ott,
hol nyíltan nyújtanak baráti jobbot
egymás szemébe nézve a barátok,
hol írás nélkül is szó, az adott szó,
ott engem is megtalálsz!


Ott,
hol tudják még mi az az emberi erény,
a szívekből nem veszett ki a remény,
hol tudják még mi a Hit, a Becsület,
ott engem is megtalálsz!


Ott,
hol megvan még minden tiszta érzelem,
ahol nem szégyen az Igaz Szerelem,
tisztaság van testen, lelken, szemeken,
ott engem is megtalálsz!


De
ne keress az aljas képmutatók közt,
kikből a Lélek már elköltözött!
Ne keress a gyilkos ármánykodóknál,
hol a hétköznapok része a halál,
mert ott engem nem találsz!

Deák Éva - Kék madaram


Deák Éva

Kék madaram


Kék madaram ékessége,
Csodaszínű tollpihéje.
Pici csőre élet vízbe,
Mind felszívja a begyébe.


Boldogsága tükörképbe,
Nincsen magasság felette.
Dalolva repül el messze,
Szívemet csőrébe vette.


Üveghegyen túl kiejtette,
Szárnyalóan szerelembe.
Körbe röpköd csicseregve,
Sejtelmesen kedveskedve.