Szalay László - Apokalipszis

Szalay László

Apokalipszis

Önbizalom-foszlányok keringenek
Szétzúzott szükségleteim
Üszkös maradványai fölött.  
Éhes növendékverebek.  
Anya-zsarolós zajjal követelnek:  
Miért kell mindig várnom?  
Miért nem kapom meg mindjárt
A jussom;  
Hihessem végre, enyém
E ránk-szabadult világ,  
Láthassam magunk
Megközelíthetetlen magasság  
Leküzdött, legfelsőbb fokán?  
Örömöd akarok lenni,  
Színes horizontot  
Saját kezemmel  
Istenként homlokodra tenni.

 Értetlen pillantással  
Veted meg  
Hozzád közelítő  
Minden próbálkozásom.

Farkas Viola - Októberi csendélet

Farkas Viola

Októberi csendélet

https://www.youtube.com/watch?v=xsyJXvccjMU

Hűvös, harmatos a reggel,
A Nap, is már lustábban kel,
De az idő, még jót ígér,
Sok, nagy ajándékkal, felér.

Későbben, már ragyog a Nap,
Volt rossz kedvem, rögtön elhagy,
Beindul a lelkesedés,
Kertemben, a keresgélés.

Szomszéd nyuszi ágaskodik,
Kerítésre, kapaszkodik,
Várja, hogy mit viszek neki,
Virágaimat, szereti.

Egyszer már, jól megfuttatott!
Területemre hogy jutott?
Lyukas volt a kerítésem,
Ott közlekedett, a résen.

Ilyen sem történt még velem,
Mert, a saját dinnyém, eszem!
Magját nyáron elültettem,
Kis dinnyéket, most ehetem.

Kosárban a paradicsom,
Nem hiába, mert locsolom,
Bekapok egy pár szem fügét,
Nagyon várom, az érését.

A Dália, magához tért,
Nagy bokor ontja, szépségét,
Rózsaszínű mosolyával,
Megbékélve, a sorsával.

Fényes, meleg még az idő,
Szedésre vár, a kék szőlő,
Készülni kell, már a télre,
Nyugalomra, pihenésre.

Ott a torma, ki kell ásni,
Lemosni és lereszelni,
Nem tagadom, folyik könnyem,
Közben, madár-sikoly röppen!

Hátra megyek, macska volt ott,
Csak a madártoll, mit hagyott,
Pillanatra, elnémulok,
Régi múltra, is gondolok.

Épp most van, ötvenhat éve,
Férjhez menésem, regénye,
Forradalom volt, durrogás,
Ez volt életünkre, áldás!

Miskolcon voltunk, borzalom!
Az emléket, nem óhajtom,
Megállok egy főhajtásra,
Egy szomorú, sóhajtásra!

Megnyugtató, őszi napok,
Színes csodákat, láthatok,
Hála Neked Jó Istenem,
Hogy még ezt is megérhettem.

Ficzura Ferenc - Fénylő ősz volt, maradt

Ficzura Ferenc

Fénylő ősz volt, maradt

Vérrel ömlő magot hagyott.
Taposták a hazátlanok.
Örökét ne tagadd!  
Alázat, kegyelet, bízni  
az akarat legyen egy!
Álmod szabadságod!  
Kik beveszik újra-újra
a maszlagot, pofájukról
 lepereg a szenny.  
Törtrésznyi az idő!
Eljut-e tudatukig?  
Életük csupa seb és genny.  
Fénylő ősz volt, maradt.
Magot hagyj!  
Fejfád előtt, méltó emléked,
akkor vállalom, vallom majd.

Tóth Edit Magdolna - Őszi idill

Tóth Edit Magdolna

Őszi idill

Langyos
szél fúj
ülünk
a padon
a délceg
tölgy
és platán-fa
soron
a rőtszín
falevelek
mint rozsdálló
hópelyhek
kavarogva
szállnak
aranyló
színeket
festve
a lélek
pázsitjának.

Tekse József - Ősz van már

Tekse József

Ősz van már

 https://www.youtube.com/watch?v=zplAf9TcAkY

Szomorú álmokat sző most az idő,
rozsdás őszi képek remegnek
a nyár utolsó könnyei peregnek,
mert az ég, most csendesen sírdogál.

Vele sírok én is, rozsdás gyöngyöket,
mikor vörösbe öltöznek a fák,
már nem takarják a fészket,
minek is takarnák, hisz kirepültek régen a fiókák.

….és szívem fészkéből is kirepült a szerelem,
sápadt emlékképeket hagyott csak nekem,
s mint süppedt avarban lábnyomát a szélnek,
úgy arcát a felhők között, hiába keresem.

Illata nem táncol már körbe, messze tűnt,
mosolya sem ragyog a tegnap képében,
csak sár van, minden hol zavaros tócsák,
mintha tükröt tartana sorsom elé a természet.

Ősz van már. Lejárt ideje a táncnak.
Kopott fotelben ülve kutatom az ablakon át,
a sötét felhők mögé bújt, csillagok nyomát,
hogy fényeik a magányba végre rám találjanak.

Pedig, nemrég még nyár volt,
színes virágszőnyegen lépdelt,
szivárvány lepkék szárnyain csillant,
azúr szeméből, fénygyöngyök potyogtak.

De vége van. Az elmúlás szele fut
a kopaszodó ágak között,
falevél teste porlad léptem alatt,
és gyászba borulnak a távoli hegyek.

Mégis, megyek, ha hív a természet,
hajnali dérbe mosom arcomat,
forrás vize oltja szomjamat,
kopár fák nyugalma őrzi álmomat.

Ősz van már. Talán, valami új csoda vár,
egy kései szerelem, miben a vágy lombja nem fakul,
csók tüze érleli majd gyümölcsét,
és a szívembe újra éled a nyár.

Ligeti Éva - Őszi capriccio

Ligeti Éva

Őszi capriccio

Szeretem az ősz halk rezdülését,

míg zizegnek a falevelek,

nézem a ruhájuk perdülését:

ámulok, milyen elevenek!

Köröttem lenge szellő sündörög,

egyszer csak váratlan megvadul,

villámok cikáznak és mennydörög,

esni kezd, hull szakadatlanul.

Fénylő cseppeken a nap mosolyog,

lombokon szétfolyó tarkaság,

levelek ághintája imbolyog,

felborzolt avarban kuszaság.

Színes álmaim a földre hullnak,

az elmúlás szelét megérzem,

őszi fények hajamra simulnak,

s én beleszédülök egészen.

Az égbolt csipkés felhőt terelget,

tengerkéksége átszivárog,

káprázata hozhat még szerelmet,

addig tavasz jöttére várok.

Lelkes Miklós - Őszi tücskök

Lelkes Miklós

Őszi tücskök

 https://www.youtube.com/watch?v=hrQ8FsXgD1I

A tüskebokrok álomerdeje
felett az őszben sírt a nyár, zene
búsongott fakult fűszálak között:
egy tücsök szólt. Két tücsök. Sok tücsök.

Jó lett volna épp akkor menni el
fémhang-lépcsőkön képzelt égbe fel,
ahol szemét ránk nyitja kék erő,
s az Érthetetlen végre érthető.

A tüskebokrok álma hallgatott,
és lassan úszott sok csodás halott:
lila virág, - kis semmi földi lét,
amelyben mégis titok, messzeség,

növény-anyák pelyhes mag-gyermeke,
légben elringó égkedvű mese,
a tegnap zöld, de most sárgás levél,
mely télbe tartón még remél, remél...

A tüskebokrok álomerdején,
síró zenén átszűrődött a fény,
piros szívhez bújt megrettent madár,
és szólt az őszben tücsökhangú nyár.

Ó, tüskebokrok álomerdeje!
Piros szívemnek felsírt száz sebe,
s oly jó lett volna épp ott menni el
pokolba le vagy képzelt égbe fel,

és látni azt, mit tőlünk megtagad
a hús, a vér, s testi csalónk: az agy,
de bárhogy szólt sok fémhangú tücsök,
az őszi nyár Semmibe ütközött,

a tüskebokrok álma hallgatott,
s elúszott mind a nyár-álmú halott:
lila virág, kis semmi lét-szirom,
mégis titkot, csillagot áhítón,

növény-anyák pelyhes mag-gyermeke,
volt-ígéret, fakult arcú mese,
üde levél, mely ernyedt sárga lett,
fényt és nyarat hiába szeretett...

Hallgattam, árva tücsök, egymagam,
csak piros szívem sírt csillagtalan,
piros szívemhez bújt félénk madár,
megsejtette, hogy látszat volt a nyár,

látszat a lét, elképzelt messzeség,
látszat-csillag csillantott csak mesét,
s abban hinni balgán hiába már,
hogy kék erő valahol ránk talál,

látszat az ősz, sohasem volt csoda
felragyogó gyümölcsös kosara,
s az Élet is a Látszat peremén:
őszben síró, tücsökhangú szegény.

Ihász-Kovács Éva - Assonyi szemmel

Ihász-Kovács Éva

Asszonyi szemmel

Legelőször a vágy csatahajói
indulnak a férfiszemekből
azután meg
a pillantások
az Ígéretek virágcsokrai mögül
lobognak felénk.
Szaporodnak a mozdulatok,
a szenvedély fogatai feldübörögnek...
végül egy napon sem ígéret
sem vágy, csak a magmaradó
unalom búvik a sport-rovat mögé.

Szomorúfűz - Bandukol a fény ...

Szomorúfűz

Bandukol a fény …

https://www.youtube.com/watch?v=aF9EC1eOODk

A régvolt fájdalom ma egyre erősebben él. Síró gyerek vagyok, sajgó életemmel.

Fásult magányos - tele kínokkal. Megalázottan, félve élem mindennapjaimat. Béklyóba kötve.

Gondjaimból újra és újra felálltam, de most olyan kilátástalan minden. Olykor megsimogat még a Nap, de erőtlenné lettem. Örömöm sem lelem, a szépet is egyre többször látom másnak.

Minden este én úgy fekszem le, hogy mit hoz a holnap. Álmaim is elhagytak, sorsom összekuszálódott. Néha még bandukol előttem a fény, de utamon már csak árnyak kísérnek.

A pirkadat elhozza a reményteli ébredést, hogy mi lesz, hogy fel tudok e kelni, hogy feltöltődhetek e szeretettel. Imát mondok szeretteimért, és elgondolkodom azon,

hogy vajon értem van e, ki imádkozik. Homályos, ködös, erőtlen napok vesznek karjukba.

Álmatlan, fájdalmakkal teli éjszakák.

A hajnalhasadás sokszor talál ébren, hogy a kínzó nappalok után

újabb estébe, éjszakába lépve ékelje belém fájdalmas sorsomat.

Szokolay Zoltán - Ma éjjel ...

Szokolay Zoltán

Ma éjjel …

Gyertyák szagát ontja az ég,

S koppannak lépteink:

Ma éjjel földbe ugranék,

Ma föld lennék megint …

Hídfőit vesztett híd az út,

S koppannak lépteink:

Odalenn borulás hangja zúg

S ma föld lennék megint …

Elejtem szavam, cigarettám

Koppannak lépteink:

Megcsókolnám még fényed, aztán

Ma föld lennék megint …

Lépdelsz mellettem húnyt reménnyel,

Koppannak lépteink:

Minden kétségbe belenézel,

S ma föld lennék megint …

Lennék léleknél bölcsebb sárrá

Koppannak lépteink:

Kezem ha kezed nem találná,

Ma föld lennék megint …

Berze Tünde - Sebzett remény

Berze Tünde

Sebzett remény

Egyszer kicsomagoltam elzárt lelkem,
át akartam lépni zsibbadt életem küszöbén,
új dalra fakadt bennem a szendergő remény,
s megint fény lett szemem megfakult tükrén.

Korlátok nélküli, szabad vágyak születtek,
boldogság szikráiból fakadó apró tüzek,
de felkapott az őszi szél nyirkos lehelete,
hazugságodra felnyílt a sors gyilkos szeme.

Hát megváltottam visszaválthatatlan jegyem,
s utazom távolság vonatán egyre messzebb,
összegyűrt életem, s megváltott jegyem,
hulló könnyeimmel mélyen zsebembe teszem.

Egy rejtélyes vissza visszatérő álom lettél,
egy félúton fájón megállt, reszkető érintés,
törött létra Mennyország nyitott kapuja felé,
mert végleg bent akadt egy csendes szeretnélek.

Kosjegyében - Árnyak sodrában

Kosjegyében

Árnyak sodrában

Árnyakat hoz felénk az őszi szél
hol langyos, hol kemény,
újvilágot hirdető szép szavakban
fennkölt álságos szenvedély.

Egymást legyőző árnyalások
olykor nem ismernek határt,
túlszárnyaló ígéretekkel
elvetnek minden akadályt.

Etetnek elcsépelt mételyekkel,
tömik a népet féktelen,
ha nem kellően figyelsz a szavakra,
bensődben minden szó értelem.

Csak óvatosan a szóbeszéddel,
gondold meg kétszer is mit teszel,
szíved, és lelkiismereted döntsön,
s meglátod mily jólesőn bölcs leszel.

.kaktusz - A sors, mint ...

.kaktusz

A sors, mint …

 https://www.youtube.com/watch?v=D2Oh6FENL0Y

 https://www.youtube.com/watch?v=UIVnRybGmhY

Tudod arra gondoltam,

hogy sokszor a sors nem más,

mint környezeti hatás,

ahogy a gyenge bőrű, az érzékeny,

ki van szolgáltatva

a Nap erejének,

úgy van az ember kiszolgáltatva

a körülötte levő világnak,

nem csak az időjárásnak,

nem csak a sugárnak,

hanem ember az embernek,

minél közelebb kerülnek,

minél szűkebb a környezet,

a kapocs minél szorosabb,

annál nagyobb veszélyt hordoz,

hogy a véletlen, vagy a sors,

vagy csak a gyengeség,

ki tudja,

aki születik mind védtelen,

a befolyásnak engedni kénytelen,

lehet, hogy a sors

csupán környezeti ártalom,

a környezet, mint egy pók

kiveti a hálót,

s aki most született,

tehetetlen ellene,

másfelé indulni gyenge,

mire észbe kapna,

be van szőve szorosan,

a sokat emlegetett szabadság,

néha még eszébe jut

olyankor tiltakozik, és rúg,

de csak arra jó,

hogy jobban belegabalyodjon,

nem is mindig rossz szándékú a pók,

csak a rossz szokása,

aki a közelébe kerül, hálójába fogja,

nem is felfalni,

sokszor megvédeni akarja,

a hálót végül már nem is látja az áldozat,

nem érzékeli,

hogy bekerült a csapdába,

később belőle is csak pók lesz,

a közelmerészkedőt ő is csapdába ejti,

az ember sorsát a környezete alakítja,

az időjárás, a sugárzás,

és nem utolsó sorban a többi ember,

hogy így alakul, az a sorsa,

vagy csak inkább a véletlen,

de az biztos,

hogy a környezet besegít a sorsnak,

nem engedi áldozatát szárnyalni,

a szoros hálóból kitörni

csak külső segítséggel lehet,

ha ketten, két hálóból

nyújtják egymás felé a kezüket,

ha egymást szorosan megfogják,

közös erővel megmenekülhetnek,

igaz, egy másik hálóba kerülnek,

de az már nem rabtartó háló,

az önként vállalt szeretetháló,

amelyik megtart, és nem letaglóz,

amiben nem elveszik a szabadság,

hanem egymásnak visszaadják,

hogy ez a sors,

vagy csak véletlen,

vagy a véletlen a sors,

ki tudná azt megmondani?

2009. június 10.

Leleszi Balázs Károly - Az élet: szeretni és szeretve lenni

Leleszi Balázs Károly

Az élet: szeretni és szeretve lenni

Az élet: szeretni s szeretve lenni.
A lehetőség csak azoknak tárja fel magát,
akik igazán vágyódnak rá.
A csókban, az ölelésben hallják.
Csak ők, kiket kifosztott már a világ,
értik és megértik halk szavát.
Mint húsuktól megfosztott gyümölcsmagok,
belerohadnak a földbe,
és tiszta szívvel kiejtik a megváltó szót:
szeretlek.

Lyza - Milyen reménytelen

Lyza

Milyen reménytelen

Milyen reménytelen várni rád,
átsírni magányos éjszakát,
vágyni csókod zamatos ízét,
álmodni szerelem születését.
Milyen reménytelen, milyen reménytelen.

Mily reménytelen, kit szeretünk,
szemünkbe vágja, már nem kellünk.
Arcán jeges érzelem, s kacag,
nem ejt többé emberibb szavakat.
Milyen reménytelen, milyen reménytelen.

Könny–marta szemem néz, álmodik,
mit elértem ez nem mámorít,
fájdalom-karcos arcom fakó,
az életünk oly gyorsan mulandó.
Milyen reménytelen, milyen reménytelen.

Milyen reménytelen várni rád,
átsírni magányos éjszakát,
vágyni csókod zamatos ízét,
álmodni szerelem születését.
Milyen reménytelen, milyen reménytelen.