Farkas Viola
Októberi csendélet
Hűvös, harmatos a reggel,
A Nap, is már lustábban kel,
De az idő, még jót ígér,
Sok, nagy ajándékkal, felér.
Későbben, már ragyog a Nap,
Volt rossz kedvem, rögtön elhagy,
Beindul a lelkesedés,
Kertemben, a keresgélés.
Szomszéd nyuszi ágaskodik,
Kerítésre, kapaszkodik,
Várja, hogy mit viszek neki,
Virágaimat, szereti.
Egyszer már, jól megfuttatott!
Területemre hogy jutott?
Lyukas volt a kerítésem,
Ott közlekedett, a résen.
Ilyen sem történt még velem,
Mert, a saját dinnyém, eszem!
Magját nyáron elültettem,
Kis dinnyéket, most ehetem.
Kosárban a paradicsom,
Nem hiába, mert locsolom,
Bekapok egy pár szem fügét,
Nagyon várom, az érését.
A Dália, magához tért,
Nagy bokor ontja, szépségét,
Rózsaszínű mosolyával,
Megbékélve, a sorsával.
Fényes, meleg még az idő,
Szedésre vár, a kék szőlő,
Készülni kell, már a télre,
Nyugalomra, pihenésre.
Ott a torma, ki kell ásni,
Lemosni és lereszelni,
Nem tagadom, folyik könnyem,
Közben, madár-sikoly röppen!
Hátra megyek, macska volt ott,
Csak a madártoll, mit hagyott,
Pillanatra, elnémulok,
Régi múltra, is gondolok.
Épp most van, ötvenhat éve,
Férjhez menésem, regénye,
Forradalom volt, durrogás,
Ez volt életünkre, áldás!
Miskolcon voltunk, borzalom!
Az emléket, nem óhajtom,
Megállok egy főhajtásra,
Egy szomorú, sóhajtásra!
Megnyugtató, őszi napok,
Színes csodákat, láthatok,
Hála Neked Jó Istenem,
Hogy még ezt is megérhettem.
A Nap, is már lustábban kel,
De az idő, még jót ígér,
Sok, nagy ajándékkal, felér.
Későbben, már ragyog a Nap,
Volt rossz kedvem, rögtön elhagy,
Beindul a lelkesedés,
Kertemben, a keresgélés.
Szomszéd nyuszi ágaskodik,
Kerítésre, kapaszkodik,
Várja, hogy mit viszek neki,
Virágaimat, szereti.
Egyszer már, jól megfuttatott!
Területemre hogy jutott?
Lyukas volt a kerítésem,
Ott közlekedett, a résen.
Ilyen sem történt még velem,
Mert, a saját dinnyém, eszem!
Magját nyáron elültettem,
Kis dinnyéket, most ehetem.
Kosárban a paradicsom,
Nem hiába, mert locsolom,
Bekapok egy pár szem fügét,
Nagyon várom, az érését.
A Dália, magához tért,
Nagy bokor ontja, szépségét,
Rózsaszínű mosolyával,
Megbékélve, a sorsával.
Fényes, meleg még az idő,
Szedésre vár, a kék szőlő,
Készülni kell, már a télre,
Nyugalomra, pihenésre.
Ott a torma, ki kell ásni,
Lemosni és lereszelni,
Nem tagadom, folyik könnyem,
Közben, madár-sikoly röppen!
Hátra megyek, macska volt ott,
Csak a madártoll, mit hagyott,
Pillanatra, elnémulok,
Régi múltra, is gondolok.
Épp most van, ötvenhat éve,
Férjhez menésem, regénye,
Forradalom volt, durrogás,
Ez volt életünkre, áldás!
Miskolcon voltunk, borzalom!
Az emléket, nem óhajtom,
Megállok egy főhajtásra,
Egy szomorú, sóhajtásra!
Megnyugtató, őszi napok,
Színes csodákat, láthatok,
Hála Neked Jó Istenem,
Hogy még ezt is megérhettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése