2012. november 29., csütörtök

Szomorúfűz -- Örökkön örök ...



Szomorúfűz
A fák, a bokrok aranyban pompáznak,
az avarban barnultan hullongnak
A bárányfelhők az őszi égbolton
a széllel a végtelenbe sodródnak. 
(Őszi égbolton ...)

Az ősz a párák, harmatcseppek évszaka. Érett ízek, illatok, zamatok. Csordultig telt pince, padlás, kamra. Elaltatnak, andalítanak, az elmúlás szele érint. Pihenőre térő természet, útra kelő szárnyas vándorok, álmodozásra való, vigyázó álomvilág csendesen lélegző melege.   Csiccsogó madarak köszöntik a hajnalt. A szürke horizont kékre színeződik, olajzöld harmatgyöngyök gurulnak  az örökzöld lombsátrakon.
Hunyorog a Nap szeme, homályos fény lobban fel, - bíbornyilak döfik át a Végtelent.
Integetnek a bókoló virágok a reggeli kertben. Selyemszálat bontanak a rezgő füvek. A horizont bíborra, majd rózsa-lilára vált, míg beecseteli az égboltot tinta festékkel.
Nyüzsög az élet, áradó dallamok szárnyalnak, a szellő szárnyán aranyló fényekkel, vágyakozva az új napba.  Azúrkék csipkefátyol a láthatár óceánja. A szavak tiszta csengése dallamos zene, hit és remény, a lelkek szerető összefonódásában, örökkön örök halhatatlanságban.
Lámpafény lobban az estében. Az égbolt sötét drapériájában csillagszikrák gyúlnak. Holdvilágos az éjszaka, rejtelmesek a fények, az árnyak. Gyöngéden szárnyalnak a lelkek.
Bársonyos égbolt, átölelő, álomba ringató emlékek. A hajnal fényei széthasítják az éjszaka árnyait. Fények születnek az ég kárpitján át az őszi búcsúzásban.


Sárhelyi Erika - Ősz a tónál



Sárhelyi Erika
Ködöt vajúdik a vadkerti reggel,
s éggel a víz félúton összeér.
Léptem nyomán avar perel a csenddel,
kedvetlenül dünnyög a holt levél.

Nád között kis, ütött-kopott bárka,

a strand sápadt, akár az őszi Nap.
Köröttem mintha maga a tél járna,
érzem súlyát a vézna fák alatt.

Akár emléke a dús nyáridőnek,

távolba vész a viharvert móló,
s míg a padok kábultan partra dőlnek,
szívem fölött fészket rak egy holló.

Scheffer János - Együtt az úton



Scheffer János
Együtt az úton
Elalszom, s mikor álmodlak,
Nem várom a reggelt.
Fehér ruhákban szállunk,
Fekete fellegekben.
Megyünk a Fénybe.

Csodás napsütés vár ránk ,
Fekete felhő felett,
Még egy piciny mozdulat,
S meglátod a fényeket.
Még egy piciny mozdulat.

Fogom kezed, húzlak az éjben,
Nem tudom merre,
Tapogatózva, ösztönösen
Egyre előre.
Fogom a kezed.

Fogod kezem, bízol bennem,
Jössz utánam, velem.
Mindig csak előre a nagy
Ismeretlenben.
Fogod a kezem, a végtelenben.

.kaktusz - Fény és árny



.kaktusz
Tudod arra gondoltam,
hogy fény nélkül
nincsen árnyék,
nélküle viszont
teljes a sötét,
nem csak foltokban,
minden szemre ráborul a vakság,
s ha ez az igazság valódi,
nem az anyagé csupán,
akkor vonatkozik a lélekre is…
ahogy a sötétben a világ alszik,
fény nélkül,
szeretet nélkül
talán szunnyad a lélek is,
s aki aluszik,
az nem is tud magáról,
a léte is csak álom,
világosság kell,
hogy felébredjen…
de ahol fény van,
ott van az árnyék is,
a szeretet kísérője a féltés,
s ha a lélekben
szeretet nincs,
akkor a sötétség teljes,
csak valódi élet nélküli
mélységes álom van:
áldott legyen az árnyék,
mert azt jelenti,
hogy szeretet fénylik.

2012. november 13.

Káli László - Százezer



Káli László
Százezer
Százezer éve szeretlek, és szeretlek
még százezer évig!

kifordult szemed sarkából a Világ

könnyeid gyöngyfüzére

Tenyerembe temetem el gyönyörű

arcod és minden egyes értem
nőtt barázdát. Belőled emelek oltárt,
templomot, sáncot. Talán így
megóvsz majd gonosz önmagamtól,
leszel sorsvonalam, míg élek.
Égig érő kazlakba raktuk álmainkat,
tetejébe boldogságunk.
Súlya alatt rogyott térdre álom-létünk,
térden csúszva, százezer
sebből vérezve azt játsszuk, élünk.

Harangzúgás hangod hallom hajnalban,

ha madárdal zeng a fák közt
integető Napsugárban fényed látom...

Della Mária - Forog tovább



Della Mária
Forog tovább
Hulló száraz levél lettem a hegy aljában
Bolyongok, a tegnapot keresem a mában
Álmom édent idéz, forró nyár éjszakákat,
mikor csendes csókokba fulladtak a vágyak

Szobám falába ittad be tested illatát

Néma ajkam üvöltene, síró lelkem kiált

Szédülök, szüntelen forog a kerék velem

Élet és halál közt a szerelmet keresem
Tűzbe dobott gyufaszálként vágyam elégett
Testem nélküled kihűlt parázs majd hamu lett

Bezárult egy kör Szamszára kereke forog

Már ne vágyd többé azt, mit elvett tőled sorsod

György Viktória Klára - Barátság



György Viktória Klára
Barátság
Szép és tiszta szó, kézzel nem fogható.
Érzés, mely a semmi porából fakad,
s szívünk mélyén fészket épít,
örökre bennünk marad.

Ha fáj a lelked,

átölel melegével,
ha messze van, s hiányzik,
megsimít láthatatlan kezével.

Kedves arcodon

sóhaját érezheted.
ha könnyekkel telve,
a szomorú szemed.

A barátság nem álom,

nem illan el egy perc alatt,
a barátság egy szabad érzés,
melyet nem őriz soha lakat.

A barátság parázs,

mely minden pillanatban
lángra lobban,
benne nincs féltés
a szív is mindenkiért dobban.

A barátság levegő,

mely magába szív mindent ami él,
nem álarc, mellyel
sok ember visszaél.

A barátság szikrázó égbolt,

s ha bársonyos ösvényén
kezét nyújtja feléd és
suttogja a nevedet,
akkor válik csillaggá
benne a szeretet.

Hanyecz István - Mennyi titkot



Kondra Katalin - Az én Szeretet Himnuszom



Kondra Katalin
Az én Szeretet Himnuszom
 
Mindegy is az hogyan szólok,
Mert ha nem töltik meg szavaimat tiszta érzések
Csak kopogó kővé lesz minden szavam.
Lehetek bármilyen művelt
Ismerhetem a világ összes titkait
Lehetek olyan erős, mint a szikla
És rendíthetetlenül biztos bármiben
Ha nem érzek semmit ott legbelül
Ha üresség van a szívemben.

A szeretet több mint puszta érzés:

A szeretet önként vállalt elfogadás
A szeretet mindig ad, sohasem követel
Nem tesz különbséget, mindenkié…
Nem tűr gonoszságot, ármánykodást
Csak az igazságot hirdeti.
A szó egyszer elhalkul
Végesek a gondolatok
Elapad a szavakat árasztó folyó
Bármeddig élünk, sem tudunk meg mindent
Nincs emberi tökéletesség csak a szeretet.
Mikor gyermek voltam minden egyszerű volt
A világ kicsi és mind az enyém.
Most olyan távoli, elérhetetlen és ijesztő
Félek. Nem úgy, mint a gyermek, aki nem tudja mitől
A horizont tisztul, már kezdem érteni…
Bár még homályos előttem, de tudom
Hogy egyszer majd minden világos lesz
Mint a nap, tündöklő, mint a fény és
Addig is van dolgom elég:
Hit, Remény, Szeretet lett a vezérfonalam
És mind közül a legfontosabb a Szeretet.

B. Huszta Irén - Depresszió



B. Huszta Irén
Depresszió
semmi szélén üldögélve
lógatom a lábam
ott hol eddig életemben
még sohasem jártam
mert mindig volt valahová
valamerre menni
most érzem hogy nincs semerre
és nincs semmit tenni
miért hova merre hogyan
egyikre sincs válasz
sehol lenni lenne most jó
hol semmi sem fájhat

Mészöly Gábor - Pocsolya



Mészöly Gábor
 
Magányos pocsolya.
Ahogy a keréknyomban
lassan a víz összeáll.
Nincs múltja, nincs semmi oka,
Ha belelépsz, csak fröccsen a sár.
Nincs jövője sem, nem lesz belőle tenger,
Még az árkot sem éri el.
Marad csak hűvös latyak,
De a zavaros vízben, vagy tán az iszap alatt
Még mindig óceánról mereng,
Végtelenről, zúgó patakokról,
Folyókról, kikötőkről. És hajókról a tengeren.
De itt maradt,
és nem érzi már a végtelen ígéretét.
Mindössze annyi történt,
Hogy átgázolt rajta egy kerék.
Még csillog picit, ahogy tükrével játszik a szél,
De vége, mert itt az alkonyat,
És hajnalra hártyát von rá az őszi dér.

Gősi Vali - Időtlenségbe őszülőn



Gősi Vali
Időtlenségbe őszülőn

Ma még a fényre árny vetül,
holtak emléke menekül velem,
hideg szobor - viasztetem -
a tűnő jelen: ajkamra dermedő szó.
Rideg-fehér vánkoson legfeljebb
könnyes lenyomatom hagyom…
Foszló anyag vagyok: múlt
és jelen nélkülem rohan tovább.
Sötétben vonszolom magam,
öles, csábító tegnapok fakó
nyoma vet árnyat sápadt,
tetszhalott holnapomra.
Kifakad könnytelen, kiszáradt
arcomon, félénken átoson,
és beledermed a súlyos létbe
torz szobor-mosolyom.
Arcomra fagyott szó leszek.
örökül végül ennyit hagyok?
Némán és vakon lépdelek,
mögöttem fakó emlékhegyek,
valószínűtlenül távoli, áttetsző
múlt-pillanat sodor a végtelen felé,
ahol minden mérhető eltűnik
nyomtalan, valahol túl az anyaglét
kőfalán, ahol tűnt, földi árnyakat
nem siratnak tovább a mindenségben
örökké létező anyák.
Anya legyek csak -
időtlenségbe őszülő folytatás.

dr. Szeicz János - Már távolról nézem



dr. Szeicz János
Már távolról nézem
 
Mi létezik, az múlik is, hiszen
haldoklanak a fényes csillagok,
mikor a reggel újjászületik.
Emlékeimmel én is így vagyok.

Szívem ábrándjai bár szöknek,

dal fakad még múltam sóhajából,
ám unó szavakból font versnek
nem jutott forró romantikából.

A múltba visszanézve kérdem:

miként veszett el annyi jó napom?
Rég kiszáradt tollam csak hever,
nem fűti többé semmi a dalom.

Kicsiny világom szegletéből

néha hiszem, a mindenséget látom,
de mikor porszemként elmúlok,
életem két szám lesz csak fejfámon.

Távolról nézem már e létet,

nem izgatnak rejtélyes holnapok,
amit még látok és tapasztalok,
magamba zárom, s bölcsen hallgatok.

Hajdu Mária - Melankólia



Hajdu Mária
Szőlőszemek vére cseppen,
búcsúzik a nyár.
Madár bújik őszi kertben,
mind azt mondja: - kár!

Virág hervad, levél hullik
elalszik a táj.
Napról-napra tovább nyúlik
az éjszaka vár.

Eső csapkod, szél kavarog
sápad már a Nap.
Hegygerincen tél csavarog,
közelít a fagy.

Torma Zsuzsanna - A boldogság titka



Torma Zsuzsanna
A boldogság titka
 
A boldogság titka: vágyakozás nélkül gyönyörködni. (F. H. Bradley)

Ez a gondolat sok mindent magában foglal. Ahhoz, hogy vágyakozás nélkül gyönyörködhessünk, el kell terveznünk és meg kell alkotnunk magunk, vagy mások segítségével mindazt, amiben utána gyönyörködhetünk. Tennünk kell, és nem vágyakozni a gyönyör tárgya után.
Ha végig sétálunk egy erdei úton vagy egy parkon, gyönyörködünk a lombos fák, bokrok láttán, a madarak csicsergése hallatán, és közben úgy érezzük, hogy ezért semmit nem kell adnunk, ez mind nekünk lett kitalálva. Pedig ahhoz, hogy így érezhessünk, mindannyiunknak kellene tenni valamit. Az erdészek, a vadõrök, a parkõrök, az ott dolgozók külön-külön is sokat tesznek azért, hogy mindenütt minden gondozott legyen. S nekünk, akik végig sétálunk az erdõn, a mezõn, a parkokon, az a kötelességünk, hogy ez a rend mindenütt mindig megmaradhasson. Nem kellene semmit eldobálni, hogy azután a szél mindenhova elvigye s szemetet. Mert semmit sem ér a mindennapi munka, ha mindig lesznek olyanok, akik anélkül szeretnének gyönyörködni a körülöttük lévõ dolgokban, hogy maguk nem tesznek érte semmit. Pedig néha csak annyit kellene tenni, hogy bizonyos dolgokat nem kellene megcselekedni!
Lehet, hogy õk nem is igazán boldogok. Lehet, hogy vágyakoznak bizonyos dolgok után, de nem tudják a boldogság titkát. Azt, hogy gyönyörködni igazán a saját kezünk által végzett munka eredményének lehet. De ez a munka alkotó és ne romboló legyen!
Ezért, mindenkinek a maga módján, lehetõségein belül arra kellene törekedni, hogy a mások keze nyomán létrejött szép dolgok ne sérüljenek azáltal, hogy bárki bármivel elronthassa, beszennyezze. Mert egy rövid élet is sok ahhoz, hogy mindent elrontsunk magunk körül, de több élet sem elég arra, hogy helyrehozzuk azt, amit elrontottunk. És mivel egy életünk van a földön, igyekezzünk e rövid idõ alatt mindig úgy élni, úgy cselekedni, hogy mindig, mindenben csak gyönyörködni tudjunk. Vágyakozás nélkül.

2012. november 24., szombat

Szomorúfűz - Virágok - A természet csodái



Szomorúfűz
Virágok – A természet csodái
A természet ragyogó csodái
Szirmaikon arany sugárszálak
A szemekben öröm, fények,
Csillogó színekben fénylenek
Illatukkal, szépségükkel elvarázsolnak

A virágok mosolyától szeretet, szépség járja át lelkünket. Fények, ragyogó színek, kedvesség, báj – körbefonja szívedet. Az azúrkék égbolt alatt megváltoztatják a hangulatodat, örömet nyújtanak, dalolnak, melódiákat közvetítenek feléd, a szeretet, s a szépség  melódiáit.
A virágok állandóan változók. A pici magtól – fejlődik – szirmokat bontva - egészen a hervadásig – virág. Kezdve a téltemetőtől – a hóvirágtól az utolsó krizantémig, minden évszaknak meg van a maga virága, amelyek egész évben csodákat nyújtanak. Boldogságot, örömet, szépséget adnak életünkbe. Hajnali harmat fürdeti szirmait, mézízű, vagy kesernyés illatait hozza felénk az enyhe szellő, vagy a forr szél. Ragyogó, tarka  színekben pompáztatja a kerteket, a tereket, a mezőt, a rétet, a hegyeket. Aranyként, ezüstként, gyémántként ragyogtatja a Nap fénye. A virágok dalolnak, elnyílnak, belőlük koszorút fonnak. Buja illatukkal elbódítják a méheket, bogarakat, szépségükkel hálát rebegnek, beszélgetnek, mesélnek egymásnak és az őket szerető, ápoló, róluk gondoskodó embereknek.
Rózsák és nefelejcsek – a legegyszerűbb, csodaszép kis kedvencek szirmait csókolják a Nap édes sugarai. Oly szépek, kecsesek, a szívekbe szeretetet, boldogságot hoznak. Pillecsók érinti kelyheiket.
Virágok nélkül – a természet – szürke, nincstelen.
*
"Féltve óvj minden virágot!

Amikor egy virág magját elültetjük,

Tudjuk róla, hogy piciny és sérülékeny.
Mégsem mondjuk, hogy gyökértelen,
Képtelen lesz kihajtani.
Magként bánunk vele, termékeny
Földdel borítjuk és locsolgatjuk.
Amikor első, gyenge hajtásai
Előbújnak a földből, nem ítéljük
Fejletlennek, elmaradottnak.
Bimbóját sem kritizáljuk azért, mert
Szirmait nem nyitja ki rögtön.
Ámulva figyeljük a csodát, ahogy
Fejlődik, s megadunk neki mindent,
Ami növekedéséhez szükséges.
A virág attól fogva, hogy pici mag,
Egészen elhervadásáig: virág.
Közben pedig hordozza
A kiteljesedés lehetőségét.
Állandóan változik, fejlődik, mégis
Bármelyik állapota minden percében
Tökéletes: éppen úgy, ahogy van,
Lélekkel fordulj a virág felé!"

Gyökössy Endre- Virágok virága



Gyökössy Endre
Virágok virága


Virágok virága,

Akácfa virága,
Nekem mindig kedves,
Nekem mindig drága.
Borulj friss-fehéren
Az egész világra!

Szórd be illatoddal!

A sok magyar házat,
Honnan az örömet
Elűzte a bánat,
Hol már a tűrésben
Fáradt az alázat.

Nevesd tele hittel

Szomorú szívünket,
Hadd érezzük újra,
Hogy az élet lüktet...
S boldog magyarokká
Gyógyíts meg bennünket!

Ady Endre - Őszi, forró virág-halmon



Ady Endre
Őszi, forró virág-halmon

Forró virág-halmon,
Déli Nap-özönben
Hallgatom, hallgatom
A virág-tereferét.

Röhögő pirosak,

Epés violásak,
Csillogó fehérek
Viszik harsányan a szót.

Filozófus kékek,

Haragos zöld mályvák,
Gunyoros vörösek
El-elszólják magukat.

Csak egy virág hallgat,

Szinte-szinte ölnyi,
Sárga, őszi rózsa,
Büszkén lógatja fejét.

Virág-gyötrelemnek,

Virág-gondolatnak
Átkos hordozója,
Bánatos, szép, nagy fejű.


Pákozdi Sarolta /Mamuszka/ - Vadvirágos erdők mélyén ...



Pákozdi Sarolta /Mamuszka/
Vadvirágos erdők mélyén ...
Gyere velem az erdőbe
vadvirágot szedni,
oda, hol a patakocska
nincs is olyan messzi...
A patakban fürge halak
vígan fickándoznak,
Vízre hajló fűzfaágak
szélben bólintgatnak.
Oda, hol a lombsuttogás
rigófüttyöt hallgat,
csókolódzó vadgalambok
puha fészket raknak.
Az ösvényre alkonyatkor
bágyadt fények hullnak...
Vadvirágos koszorúval
hajad ékesítem,
átkarollak, édes szóval
szerelmedet kérem.
Ott súgd meg, hogy te is szeretsz,
velem akarsz élni,
a természet templomában,
szent esküd ígéri...
Leszáll az est az erdőre,
fénylik az ég széle,
ezt a csodás boldogságot
őrizzük örökre.
Vadvirágos erdő mélyén
boldogságot szedtünk.

Szuhanics Albert - Virágeső



Szuhanics Albert
Virágeső

Virágesőt küldök én neked,
minden virág ünnepel veled.
Táncra kelő szirmok árja int,
ha szép szemed reájuk tekint.

Virágeső hull az égből rád,
mindegyik friss, harmatos virág.
Az illatuk áramlik tova,
ahová száll boldogság hona.

Virágeső a szeretetem,
maradjon meg, amíg élsz velem!
Azon túl is áldjon meg az ég,
azt kívánom, mindig boldog légy!

Virágesőt küldök te neked,
együtt nézem azt én te veled.
Táncra kelünk, hull a sok szirom,
lágy keringő virágszirmokon...

Virágeső-illat bódít el,
s a külvilág megszűnik ha kell.
Hullt szirmokon fénylik lábnyomunk,
ébren vagyunk, vagy csak álmodunk?

Virágeső, száll a sok szirom,
míg véled én hűs pezsgőt iszom.
Nefelejcs-ár, kékíti egünk,
nárcisz kórus énekel nekünk.

Virágeső, margaréta hull,
s itt megannyi rózsaszál virul.
Száz orgona és akácvirág,
önzetlenül ontja illatát...

Virágesőt küldök én neked,
így kívánok hosszú életet!
Minden vágyad, adja meg az ég,
kívánok sok boldogságot még!

Tolcsvay László - Csak egy kék színű virág



Tolcsvay László
Csak egy kékszínű virág
Soha semmire nincs időnk, olyan gyorsan jár a nap
Én is nagyon ritkán látom a barátaimat
Künn az utcán annyi ember, szinte alig férnek el
Egyszer találkoznunk kéne, hát holnap gyertek el!

Csak egy kékszínű virág, ennyi a jelünk

Aki jön, mind barátunk és boldog lesz velünk
Csak egy kékszínű virág, mit a kezedben hozol
Csak egy kékszínű virág, s már hozzánk tartozol

A városszéli réten fényes nagy tüzet rakunk

Beszélgetünk örömszóval, vagy jókat hallgatunk
Dombok alatt szól az ének, fejünk felett az est leszáll
Mosolyunkat továbbviszi mind, aki arrajár

Minket nem érdekel hajszín és az emberek kora

Nekünk egy dolog a fontos: a barátok szava
Nefelejcs vagy búzavirág minden földön megterem
Hozzátok a virágokat, de mindegyik kék legyen!

.kaktusz - Virág-teremtő



.kaktusz
 
Tudod arra gondoltam,
mikor a teremtő a virágot
a föld lakóinak adta,
talán nem is kinyílt állapotban,
nem volt az még készen,
el a földön a magjait szórta,
lehet, hogy épp meglepetésnek,
születésnapi ajándéknak szánta,
hogy benne a teremtés csodáját
maga az ember is meglássa:
miként lesz a magból,
az élettelennek tűnőből
csodálatos,
szebbnél szebb,
illatosabbnál illatosabb virág:
az elsők,
akik fejüket a földből kidugták
nagy ámulatot kelthettek, bennük
az ajándékozott megláthatta
az isteni hatalmat…
és az embert talán
teremtette önmaga örömére,
vagy talán nem is embert,
csak magot szórt a földre,
amit ő figyel
mérhetetlen bizalommal,
magot, amelyik kicsírázik,
növekszik, borul virágba,
a formát megkapja,
de az még csak a külső,
ahhoz még belül is meg kell érni,
hogy a magból valódi termés legyen...
próbálkozik az ember jósággal, munkával,
szorgalommal, hittel,
de valódi, Istenhez hasonló emberré
talán csak a szeretet által lehet,
amikor odáig az úton elér,
akkor lesz kész a teremtés,
olyankor talán Isten
elmosolyodik elégedetten,
a csoda sikerült,
a mag Emberré lett.

2012. november 22.