Szakáli Anna - Teremtő könnyek

Szakáli Anna
Teremtő könnyek

Világok égi temploma,
ezernyi csillag otthona.
Közöttük forog egy sárgolyó,
életet hordozó kék bolygó.
S a hatalmas űrtengeren,
az égi gálya - rejtelem.

Mert lát a látó, rejtve ködbe,
Teremtő könnye hull a földre.
Forrásvize tengerré duzzad,
zuhatag omlik, fehér fátyol,
eső után napfény lángol.
Szivárványsátor borul fölébe,
- körbe, csak körbe mindörökre -
és hullnak, hullnak a teremtő könnyek,
az almafák az égig nőnek,
búzát ringat a déli szél.
Te csak remélj, te csak remélj...
Évszakok jönnek, évszakok mennek,
hullanak öröm és bánat könnyek.
Siratja éltét, siratja létét,
erdők síri sötét csendjét,
- kicsi fenyők ó, mint félnek -
gép szakítja gyökerét, kérgét,
ágán fészket, hol madarak élnek .....
- s míg papír fecniket cibál a szél -
meghalt erdők sóhaja kél.
De cseppen az eső, hogy újra éljen,
a völgy, a rét, a lombos erdő,
termékeny legyen a tikkadt mező,
és hulljon a bágyadt, sebzett földre,
az áldást hozó Teremtő könny.