Kosztolányi Dezső
Anya arca
Én nagyon sokakat
szerettem,
Én vágytam arra, vágytam erre,
De aki úgy szeretett engem,
Anyám az életet szerette.
Én vágytam arra, vágytam erre,
De aki úgy szeretett engem,
Anyám az életet szerette.
Ő úgy szerette, hogy
megállott,
Az úton elmaradt, lekésett.
Ő úgy hajolt, hogy összeroskadt
S a porban azt mondotta: élet.
Az úton elmaradt, lekésett.
Ő úgy hajolt, hogy összeroskadt
S a porban azt mondotta: élet.
Az életet bámulta folyton
Mint egy menyasszony mindig-ifjan,
Apám szemében kezdte nézni
És nézte aztán arcainkban.
Mint egy menyasszony mindig-ifjan,
Apám szemében kezdte nézni
És nézte aztán arcainkban.
Csak a szívét hallgatta
halkan
Mély-kék szemekkel, megbűvölten,
Csak a tűnő időt figyelte
S arcát nem látta a tükörben.
Mély-kék szemekkel, megbűvölten,
Csak a tűnő időt figyelte
S arcát nem látta a tükörben.
Ő járt, tudott és
látva-látott
Fájó ideggel szótlan álmot.
Megszentelt engemet a lelke,
Az ő lelkétől vagyok áldott.
Fájó ideggel szótlan álmot.
Megszentelt engemet a lelke,
Az ő lelkétől vagyok áldott.
Neki nem volt korán
könnyezni,
S könnyezni nem volt soha késő.
Ha ment az erdőn, ment az úton
Ketten mentek az élet és ő.
S könnyezni nem volt soha késő.
Ha ment az erdőn, ment az úton
Ketten mentek az élet és ő.
Sírt és dalolt bús
mátkaságán,
Bölcsők között sírokra görnyedt.
A képeskönyve volt az élet,
Nem vitt magával soha könyvet.
Bölcsők között sírokra görnyedt.
A képeskönyve volt az élet,
Nem vitt magával soha könyvet.
A fiait csókolta némán,
Halottjait némán temette.
Én nagyon sokakat szerettem,
De ő az életet szerette.
Halottjait némán temette.
Én nagyon sokakat szerettem,
De ő az életet szerette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése