Nosztromosz
Ülök a némaság
szívében ...
Ülök a némaság
szívében, arcom a föld felé fordul.
Tekintetem végigsiklik térdemen felejtett apró kezemen…
mint lehullt virágszirom, oly törékeny.
Néha-néha rebben egyet, mint akit a szél simít, de…
halott a kéz, fehér és mélyén már a vér is megkövült.
Dermedt a test, a szív csak évezredek múltán dobban… egyet.
Lassan… minden elcsitul, párává válik a sóhaj,
és az örök élet szikrája, kisiklik a lélek repedésein.
Még visszanéz… villan egyet, szinkronban az utolsó dobbanással
aztán eltűnik az örvény mélyén… légies halál.
Ültem a némaság szívében, arcom a föld felé fordult… és megkövült.
Tekintetem végigsiklik térdemen felejtett apró kezemen…
mint lehullt virágszirom, oly törékeny.
Néha-néha rebben egyet, mint akit a szél simít, de…
halott a kéz, fehér és mélyén már a vér is megkövült.
Dermedt a test, a szív csak évezredek múltán dobban… egyet.
Lassan… minden elcsitul, párává válik a sóhaj,
és az örök élet szikrája, kisiklik a lélek repedésein.
Még visszanéz… villan egyet, szinkronban az utolsó dobbanással
aztán eltűnik az örvény mélyén… légies halál.
Ültem a némaság szívében, arcom a föld felé fordult… és megkövült.
http://www.youtube.com/watch?v=Tfm5QBWhrCI
VálaszTörlés