Turza Sándor - A csönd virágai

Turza Sándor

A csönd virágai

Szótlanul ballagó csendes, borús napok,
reménnyel várt búval telt holnapok.
Könnycseppnyi öröm, aztán a nem várt üröm,
bűnöm a szótlan, meg nem írt gondolatban.
Elcserélt álmok, miknek mélyére
naponta alászállok,
másokért vetek, másokért szántok.
Mások termése sóvirág,
nincs mosoly, nincs nevetni vágy.
Hadakba botlom napra-nap,
szavakkal pusztítom a rosszakat,
szaporodnak.
Verítékemben ázok, ti messzebb
esőkabátban álltok.
Fájdalmatok görcse rántja sírásra arcomat,
nekem fáj, de tiétek a pillanat.
Közétek és az élet közé szó szőnyeget terítek,
belőletek, s az életből fonom a rímet.
Kétkedő arcokat simít meg a nap,
nekik, s nekem is eljön az alkonyat.
Elmémet folytja, véremet szívja,
karomból páraként száll el az erő,
mért jöttem, ha nincsen jövő?
Mért szólok, hisz a szavak nem álcafoltok,
hisz a szavak élnek, ölnek, szeretnek, gyötörnek,
ha nem szólok sírba löknek.