Válóczy Szilvia
Elveszett már
Vigaszt kell
nyújtanod,
De most annyira
nehéz…
Körötted tanácsként
jár a gondolat,
Fényed vissza nem
nézhet,
Erőd keresed, s
Önmagad,
De az valahol félúton
elakadt
És hiába emlékezel…
Elvesztetted már
minden szavad.
Fejed párnádra
hajtod,
Sötét álmában kószál
már
Megfáradt arcod,
Szomorú az éj leple,
S áldva pihen
Helyetted az éjszaka,
Mert megsebzett
szíved többé
A nagy rengetegből
Nem talál haza.
Erdővé olvadt lelked
sűrűjében
Ott zokog a fájdalom,
És tested lassan
széttépi
Az önző szánalom,
S most vigaszt kell
nyújtanod…
Mely annyira nehéz…
Mert nem simogat
többé,
Az a megnyugtató,
lágy kéz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése