Nagy Ilona - Hiányozni fogok ...

Nagy Ilona

Hiányozni fogok …

Tudod, ami nem volt, úgyis visszafáj majd
– ha elcsitulnak az értetlen nemek -,
öböl kell a dölyfös, duzzadó dagálynak,
hogy fodorrá nőjön… Hát kerestelek.

Arra, ahol a fák égperemre nyúlnak,
visszhangot sírnak a kietlen hegyek,
források apadnak és erednek újak
életsziklák között… Ott kerestelek.

Dideregve álltam jeges szélviharban,
– ha erre fújna majd, el ne vétselek –
ősznek avarában körömmel kapartam,
hogy nyomodra leljek… Úgy kerestelek.

Szomjazóan kies, kérges pusztaságról
felhőkkel, utakkal üzentem neked,
és teli torokkal ordítottam gátról,
hogy biztosra halljad… Még kerestelek.

Mára elfáradtam. Szélmalomharc-szándék.
Lehet, azt sem tudnám, hogy szeresselek.
Talán keresel most, vagy valahol vársz még…
Hiányozni fogok… Nem kerestelek.