Kun Magdolna
Vártalak
Téged vártalak
magány-beteg lázban.
Mikor párnám alá gyűrt visszafojtott vágyam semmivé foszlott a hajnalpirkadásban.
magány-beteg lázban.
Mikor párnám alá gyűrt visszafojtott vágyam semmivé foszlott a hajnalpirkadásban.
Téged vártalak
minden napmúlásban,
akkor is, mikor mások
boldogságát láttam,
s tudtam a magamét
már sosem lelem meg,
ebben a véget nem érő
perc-sirató gyászban.
minden napmúlásban,
akkor is, mikor mások
boldogságát láttam,
s tudtam a magamét
már sosem lelem meg,
ebben a véget nem érő
perc-sirató gyászban.
Téged vártalak
őszi lombhullásban.
Télvíz idején,
ha friss hó nyomát jártam.
S téged vártalak,
mikor virágrügyek nyíltak,
melyek harmatcseppként hulló
bánat-könnyet sírtak, mert tudták,
ajtómon már nem kopoghat az,
kinek szíve kihűlt helyén
tél van, nem tavasz.
őszi lombhullásban.
Télvíz idején,
ha friss hó nyomát jártam.
S téged vártalak,
mikor virágrügyek nyíltak,
melyek harmatcseppként hulló
bánat-könnyet sírtak, mert tudták,
ajtómon már nem kopoghat az,
kinek szíve kihűlt helyén
tél van, nem tavasz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése