Nagy Csaba /Gyémánt/ - Hasítanak; - Újra

Nagy Csaba /Gyémánt/

Hasítanak

Erősen fáj mented.
Ilyenkor csak
alvad bennem a szív,
hogy nem hív hangod,
hogy
nem vagyok melletted.

S bár érezlek,
elémhoz a fény,
szereteted hold fonta,
ezüst-arcú kalászokban küldöd,
te suttogsz
a nyárban cicázó széllel
a falevelek között,
csak hasítanak
a gyülemlő vágyak.

Szeptember lesz,
mire újra látlak.
*

Újra

Medrükből
kilépett folyók térnek vissza,
mint esténként
házához, ki koldulásban fárad.

A delet a növekvő fecske-fiókák is
anyjuk ölében,
csukott
szemekkel pihenéssel töltik.

Ma újra karod fonódhatott
körém,
az ágakon
szeptemberi rügy,
s újra
csók lett, ajkunk érintése
a dobbanásban,
mely az esők
utáni csendnek nyugalmat ad.

Mint halál a koporsók mélyén,
egy szusszanás volt csak,
de oly szép,
míg érezhettem
újra
arcomra
tett kezed nyár-adta melegét.