Nagy Csaba /Gyémánt/ - Jöjj, - Várva, - Várok

Nagy Csaba /Gyémánt/

Jöjj

Ahogy visszatekint
a nap a zápor után,
még szivárványt rajzol
az ősz délutáni fénye,
Te jutsz eszembe,
az a szép szem,
annak ragyogása,
mert, hogy szeretsz,
minden percben érzem,
velem száguld a föld
a végtelen kékben,
imádom holnapod,
imádom a mád,
minden pillanatban
ezerszer is
elszaladok hozzád,
jöjj hát, szeress,
ölelj, érints,
ahogy a szeptemberi
nap nyári fénye
rajzol lágyan
szivárványt az égre.

*

Várva

Ősz ez, mi tör rám
szelíd lépteivel újra,
homályba
bújva köszönnek a fák,
előttem
fehéret öltött
szeptemberi szelek
bontják a reggelt
s a nyers hideg
máris arcomba vág.
Mondanám még,
hogy itt élt,
itt zöldellt,
tudatnám még, hogy ég,
ó, magasságos ég,
csak hallanád,
én most is
kápolnánk előtt
fonva időm,
örök-imákban várok rád.

Várok

Szeptember elejétől várok,
bízva,
hogy lesz majd nap,
hol
képzelet-szőtte várfalad
mögött
teremhetnek
még
illatot öltő bársonyos virágok.
Szeptembertől
egészen búejtetten várok,
hogy visszahullnak
majd a levelek a fákra,
s egyszer tudom,
újra
rózsaszínek ülnek majd rám,
hajamba markolva.
Várok,
szerelmet
lehelve onts még édes álmot,
míg eljöhetsz majd,
míg útrakél újra
telekbe fagyott, elvonszolt világod.
Szeptember elejétől várok.

Ligeti Éva - Nyárvég, - Nyárvégi etűd

Ligeti Éva

Nyárvég

Hamuba hamvad az izzó parázs
A nyár elmúlik, s a csodás varázs
Lángját leheli tűző napsugár
Messzire nyúlik, teste oly sudár

Lógó indákon kígyózó reggel
Harmat érkezik újabb sereggel
Vörösbe hajló levélre ülve
Egymást ölelik alámerülve

Út menti bokrok bűvöletében
Csipkebogyó ring hervadt levélen
Haját borzolja csintalan szellő
Fölé sereglik szürkéllő felhő

Gesztenyefáról hullik a termés
Isteni játék, figyeli Hermész
Fényesen csillog simuló kérge
Elgurul innen, messzi vidékre

Szárad a kóró, érik a repce
Tapad a bogáncs, szúrós kelepce
Szikkad a talaj, a föld is reped
Fáradt ölében meleg megreked

Pereg a fűmag, gondja elvetve
Kikel tavasszal ismét nevetve
Ködben a rét könnyeket árul
Vége a nyárnak, ősz kapu tárul

*

Nyárvégi etűd

lassan hátat fordít a nyár, s tovalépdel
halkuló zenére még reggelig táncol
levonul, visszanéz - gönce hova fér el?
a pezsgő élettől arca szinte lángol
vérnarancs mosolya, s pajzán tekintete
szemérmetlen, miként bájait mutatja
zöld-selyem pamlagon ül, és mintha intene
hogy mellé heverjek, és vágyam kutatja
megmártózom benne - forró sóhajától
elalélok - bágyadt testtel pihegek ölében
a szemem káprázik vöröslő hajától
forróságot érzek most is közelében
komótosan hátrál, vállán a hónapok
kavalkádja nyugszik - édes terhet cipel
egymásba folynak az éjek és nappalok
vissza se néz, siet - beéri ennyivel

*

Nyárvégi etűd 2.

tompán törő fakó fény, még mindig lenge
ruhát hordat, lassan enyhül a láz, gyenge
áramlattal fordul a szél, édes enyhe
távol tolja a hőt, így kíséri renyhe
szellőszolga, tovatűnik az ég fényes
ragyogása, lopva tekint vissza, kényes
hátát mutogatja a nap, itt nem képes
tüzet lobogtatni, ereje is kétes
odébb oldalogva nézi a tört eget
ahogy fáradtszürke felhőket tereget

Csukás István - Ez a tányérképű hold

Csukás István

Ez a tányérképű szeptemberi hold

https://m.youtube.com/watch?v=0yob0SY5Sm8

Ez a tányérképű szeptemberi hold

álmos kíváncsisággal követ, reggel

tejért ballagunk a boltba, azután

kiülünk a tópartra, nézegetjük a vizet,

lassan átmos őszi nyugalma, neki

az arcát tükörben, nekem a lelkemet,

bámulunk lustán a nyár után, nagy

tarka lepkeszárny, hova tűnt, majd azon is

elmerengünk, hogy mivé lesz ez az őszi

zűrzavar, hiába tudjuk, fel sose fogjuk,

majd leborotválja a tél a vízből

kiálló sörtét, torzsat, holdat, zűrzavart,

a hegy mögött már feni fagy-élű kését.

Csorba Győző - Szeptember

Csorba Győző

Szeptember

Kihűlt a láz: a fák már
nem hisznek semmiben.
Ólálkodó halál jár
a kert sűrűiben.

Körték, szilvák megérnek,
a lágy szőlőszemek
sárgáján tiszta fények
szikrái zengenek.

Bimbóit fölnevelte
az őszirózsa-sor.
Ezer szín tört a kertre
a nyári zöld alól. –

Jobb már csukott szobából
kinézni s nézni, hogy
a fázós, görbe ágon
deres harmat ragyog.

Még jobb csukott szobában
heverni mind hanyatt,
bámulni a homályban
tömörlő árnyakat

s a néma tárgy-világot.
- Ők változatlanok:
nem ordítják halálod,
mint künn az évszakok.

Hajdu Mária - Nyársirató, - csak a szél kereng

Hajdu Mária

Nyár sirató

Búsan bandukol az őszi szél,
halmokat épít a hullt levél.
Lomha felhő lába földig ér.
Szürke az ég, elfáradt a fény.

Siratja már az ősz a nyarat,
a lehullott rózsaszirmokat,
a rozsdálló domboldalakat,
az eltűnő napsugarakat.

Útrakelt már a fecskesereg,
bizony hűvösek a reggelek.
Már tornyosulnak a fellegek
és az ónos eső elered.

*

Csak a szél kereng

Szürke fény dereng,
csak a szél kereng.

Megvénült a nyár,
megőszült a táj,
lomha köd szitál.

Szürke fény dereng,
csak a szél kereng.

Lézeng céltalan,
mint egy hontalan,
oly boldogtalan.

Bágyadt napkorong,
arcán sötét folt
a hűvös fényű Hold.

Csak a szél kereng,
szürke fény dereng.

Lassan beborul,
ónos eső hull,
a szél egyre fúj.

Tóth Árpád - Szeptember

Tóth Árpád

Szeptember

Szúró zaj sír a légben, az utakon, a szél
Arcomba mintha fájó cserepeket söpörne,
Az ég kék fedelét egy zord ütés betörte,
Oly vak fényű az utca, oly baljóslatu mély.

És kinn a fák alatt, ott is valami titkos
Bűn sejlik, szőke lombon rőt foltok éktelenje,
Ó, jaj, véres kezét a síró lombba kente
Valami óriás, valami szörnyü Gyilkos...

Ne menjetek tovább, egy sárga hulla vár fönn,
A tisztáson a Nyár fekszik holtan, hanyatt,
Fejéről elgurult a víg szalmakalap,
S ruhájából komor szagokkal száll a párfőm.

Melléről messze még egy harsány szín ragyog,
Az utolsó virág tán, mit gomblyukába tett,
Vagy tán a tőr nyele, mely gőggel felmered,
És konok smaragd fénye a bús légbe fagyott...

Pataki Glica - Az erdőn táncolo, - A vörös rózsa ...

Pataki Glica

Az erdőn táncoló lángok (részlet)

https://m.youtube.com/watch?v=WDZWFQyKX-4

Az erdőn táncoló lángok az elmúlt hónapokban, a disznós-rétről folyamatosan szállították el a kitermelt fákat… már szeptemberben hallani lehetett a fűrészgépek visíkoló hangját… az is lehet, hogy a fák hangja szállt föl a színét vesztett égbe...

A vörös rózsa küldetése

 (részlet)

A titok
Éjfél felé settenkedik a nyári idő, de a melegtől aludni nem tudok. Az ágyam mellett álló éjjeli szekrénykén lévő petróleumlámpát, -melyet a nagynéném szokott rendbe tartani szertartásosan, óvatosan-, hogy fel ne lökjem, kitapogatom. Ebben segít nekem a teli hold is, mert bevilágít az ablakon. Az üvegburát leemelve, lángra lobbantott gyufaszállal meggyújtom a petróleummal átitatott kanócot, amelyen kék, piros színű lángnyelvecskék születnek. A nagy hasú üveget visszapattintom a helyére, amely megsokszorozza a lámpa fényét. A megszületett árnyékom fölkúszik a falra és minden mozdulatomat hűségesen követi. Most már a papucsomat is megtalálom és beledugom a lábamat.
Látom magamat visszatükröződni az ablaküvegbe, s az egész olyan kísértetiessé válik. Összenézek magammal és az összekuszálódott hosszú, vörös színű hajamat rendezgetem. Lassan, szálanként hullnak vissza a helyükre. Arra gondolok, hogy az olvasás segít majd elaludni. Még mindig az ablaküvegben tanulmányozom a szobát, ahol nyári gyerekként élem napjaimat, amíg el nem jön a szeptember, az iskolakezdés időszaka.

Szomorúfűz - Szélangyalok

Szomorúfűz

Szélangyalok

https://m.youtube.com/watch?v=I0k3XxAj9ik

Selyemfelhők fehéren fodrozódnak

a néma, délutáni bágyadtságban

Lágy hullámokként lebegnek,

közöttük villódznak a fények

Kék és fehér színű a horizont,

bánatos szívünkön is fellegek

A lombok közt szél zongorázik,

az ablakok mögött lenge árnyak,

szélangyalok járják bolondos táncukat

Fájó a messzeség, harang zeng távol

Emlékek ölelik át szívünket,

nyári álmok sodródnak a végtelenben

Szita Zoltán - Csillagok porából ...

Szita Zoltán

Csillagok porából...

Csillagok porából születtél meg
a távoli mindenség fényéből nekem,
hogy a szívemet észrevétlen befújja
ez az aranylóan izzó csillagszerelem:
És ahogy sodor bennünket egyszerre
ez a végtelen boldog szerelmes áradat,
már talán csak annyi időm maradt
hogy halkan belesúgjam a füledbe,
hogy én egyre jobban szeretlek!
És teljesen megrészegülve Tőled,
megcsókoljam tündöklő válladat.

P. Pálffy Julianna - Tenyered melegén dobban újra szívem ...

P. Pálffy Julianna

Tenyered melegén dobban újra szívem...

Voltál szikrapillanat,
velem együtt tűzből pattant
eleven valóság.
Ajándék-szerelem.

(nedves-selymes ajkakon
korcsolyázó mézízű, buja nyár
semmiből hirtelen -
sorspróbáló, párban fél-elem)

Tenyered melegén
dobban újra a szívem.
Nem most. Majd egyszer.
Másik élet hajnalán, tünde-
lélekben talán, tiszavirágok
röptében víz felett.
Gyöngy-ház-fény igézet.
Tisztán, hófehéren,
úttalan úton, Földön és Égen,
palotában, száraz kenyéren
- oly mindegy nekem.

Velem szikrapillanat,
veled együtt tűzből pattant
eleven valóság.
Ajándék-szerelem.

Tenyered melegén
dobban újra a szívem.
Nem várom. Hiszem.

Bognár Barnabás - Remegő szerelem

Bognár Barnabás

Remegő szerelem

Megremegsz, mikor hozzád érek,
pedig mellettem te sose félsz,
s megremegek, mikor hozzám érsz,
pedig melletted én sose félek;
a forró testen jeges hideg söpör végig,
mint amikor munka után behűtött
sört gurít le torkán az ember.

S nem is a test a testnek nagy varázsa,
nem a kéz érintése, nem az ajkak csattanása,
hanem mint ahogy selymesen az ég földet ér,
úgy a mi lelkünk is néha-néha összeér.

S ha csillagot hoznék is neked,
egyet, ezret, milliót, s szebbet a szebbnél,
mit kezdhetnél te vele,
s mit érne nekem földi játékok tömkelege,
ha nem szeretnélek, s ha nem szeretnél?

Kamarás Klára - Várakozás

Kamarás Klára

Várakozás

https://m.youtube.com/watch?v=KwJRNMdHS1Y

Vártam ezeregy éjszakát
és azt vártam, hogy majd mesélsz,
talán a szerelem dalát,
amelyben csak hozzám beszélsz.

Vártam, hogy elmondd álmaid,
és senki másnak, csak nekem...
Itt már senki nem álmodik.
Magam áltassam szüntelen?

Vártam, hogy ha szemedbe nézek,
ott látom magam jónak, szépnek,
amilyenné csak lenni vágytam...

Most már nem várok semmit tőled
letöltöm s letöltöd idődet...
A csönd dörömböl már a házban

Siktár János - A lelkem Rád vigyáz ...

Siktár János

A lelkem Rád vigyáz...

Sárgult levél leszek, vén tölgyfa ágán,
mikor már nem leszek, s Te arra járkálsz
megbújok ritkuló, száraz lomb között,
mert a természet már őszbe öltözött

vigyázom lépteid, és ott őrködök.

S ha tombol a vihar szívedben értem,
csak simulj a fához, közelebb,s érezd
érezd, ha fogod bársonyos kezeddel

s én látom, ahogy nézed szép szemeddel
ahogy hull párban, az árvult levelet.

Leszek kósza szellő, hajnali fénnyel
és ablakodban figyellek reménnyel,

ezüstcsillagokból szövök rád álmot
a szívemből máglya gyúl s nem kell fáznod
s vigyázok majd,hogy széppé tegyem álmod.

Nem hagylak el soha, én veled leszek,

tudnod kell, még ha nem is látsz majd engem,
kísérlek utadon bármerre is jársz,
tudom, hogy még engem Te is visszavársz
követlek akkor is, s lelkem, Rád vigyáz.

.kaktusz - A magány láthatatlan.

.kaktusz

A magány láthatatlan

https://www.youtube.com/watch?v=th1MttpR2zo

Tudod arra gondoltam,
a magány az talán sokáig láthatatlan,
nem lehet észlelni,

pedig már jelen van,
maga körül, ha az embert éri bánat,
lát arcot résztvevőt, és azt is tudja,
ha meghal is hiány marad utána...
(nagy úr a megszokás)
a magány vonalai
fokozatosan rajzolódnak ki,
először csak halványan,
(egy ideig el se hiszik)
egyre élesebben aztán,
végül tudatosul tisztán,
hogy nincs a világon egyetlen másik,
aki hirtelen haragjában még akár miatta,
ha őt megbántják, ölni is lenne képes,
hogy nincs a világon egy se,
akit az ő öröme

boldogsággal töltene el:
tisztán és élesen érezhető úgy
az igazi árvaság...
akkortól a halandó mindent,
a fájdalmát,
az örömét is magába zárja, tudja,
úgysincs aki befogadja,
nem vár semmit az embertől,
(többé már nem is csalódhat)
magányán enyhíthet csak az Isten
az ő különleges csodájával.

2015. június 27.

Tornay András - Megtanultam

Tornay András

Megtanultam

https://m.youtube.com/watch?v=t9CMzBxyQYo

megtanultam, hogyan kell rálépni az útra;
úgy, mintha először látnám az ösvényt
de mégis tudva: örökké fog tartani a túra
úgy, mintha utoljára pislákolna lámpásom
és soha nem lesz esélyem meggyújtani újra

szürkecsoda és egyszerűrejtély minden pillanat
mozdulat születik, majd eltűnik de mégis itt marad
balga gyűrődések kővé válnak
szerény álmok bilincsben szállnak
fakó szobrok repülni vágynak
langyos forróságban sokan fáznak

egyszerűcsoda és szürkerejtély minden pillanat
sziklába van vésve minden sóhaj és minden gondolat
egyszer láttam, most már örökre látom
először látom
utoljára látom
így nézem
értem és nem értem