.kaktusz
A magány láthatatlan
Tudod arra gondoltam,
a magány az talán sokáig láthatatlan,
nem lehet észlelni,
a magány az talán sokáig láthatatlan,
nem lehet észlelni,
pedig már jelen van,
maga körül, ha az embert éri bánat,
lát arcot résztvevőt, és azt is tudja,
ha meghal is hiány marad utána...
(nagy úr a megszokás)
a magány vonalai
fokozatosan rajzolódnak ki,
először csak halványan,
(egy ideig el se hiszik)
egyre élesebben aztán,
végül tudatosul tisztán,
hogy nincs a világon egyetlen másik,
aki hirtelen haragjában még akár miatta,
ha őt megbántják, ölni is lenne képes,
hogy nincs a világon egy se,
akit az ő öröme
maga körül, ha az embert éri bánat,
lát arcot résztvevőt, és azt is tudja,
ha meghal is hiány marad utána...
(nagy úr a megszokás)
a magány vonalai
fokozatosan rajzolódnak ki,
először csak halványan,
(egy ideig el se hiszik)
egyre élesebben aztán,
végül tudatosul tisztán,
hogy nincs a világon egyetlen másik,
aki hirtelen haragjában még akár miatta,
ha őt megbántják, ölni is lenne képes,
hogy nincs a világon egy se,
akit az ő öröme
boldogsággal töltene
el:
tisztán és élesen érezhető úgy
az igazi árvaság...
akkortól a halandó mindent,
a fájdalmát,
az örömét is magába zárja, tudja,
úgysincs aki befogadja,
nem vár semmit az embertől,
(többé már nem is csalódhat)
magányán enyhíthet csak az Isten
az ő különleges csodájával.
tisztán és élesen érezhető úgy
az igazi árvaság...
akkortól a halandó mindent,
a fájdalmát,
az örömét is magába zárja, tudja,
úgysincs aki befogadja,
nem vár semmit az embertől,
(többé már nem is csalódhat)
magányán enyhíthet csak az Isten
az ő különleges csodájával.
2015. június 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése