WINO - Álom

WINO

Álom

Tudod, mi fáj?
Mikor bújócskát játszik velem a hold,
S huncutul bújik meg a felhők mögött.
Hogy olyan, de olyan közel voltam.
Hogy már éreztem forró leheleted,
A testemen.
Hallasz engem? Most is itt vagyok.
Csak félek.
Olyan furcsa volt az éj, talán gondoltál rám?
Tudod, a furcsa hang, s a fény elhalványul,
Ha az álom elhagyja sietve az éjszakát.

.kaktusz - A sál ...

.kaktusz

A sál …

https://www.youtube.com/watch?v=0YnwMqUrPEk

Tudod, arra gondoltam,

az embernek saját magát kell kiemelni,

nem szabad a mocsárba belesüllyedni,

könnyű beleesni,

de nehéz kikecmeregni,

de a jót nagyon akarva,

nagy akarattal azt is lehet,

a felénk áramló rossz rajtunk kívüli,

a bántó szó, a lehangoló, fénytelen idő,

az nem mi vagyunk,

a fény olyankor is bennünk van,

az a fény belülről világít,

mutatja az utat,

de ha a sötétet beengedjük,

megszűnik ragyogni,

a fényt mindenáron,

testünkön át kell megvédeni,

ha az bánt, kit szeretsz,

akiről biztosan érzed,

hozzád tartozik, hidd el,

csak valami tévedés lehet,

ha hozzád tartozik,

ha néha el is távolodik,

egyszer visszajön,

mindenki megérkezik,

aki hozzád tartozik,

a rossz idő

csak a várakozás színpada,

ne törődj vele,

inkább köss egy sálat a tavasznak,

hogy neki nem kell sál, az se számít,

csak kösd bele a szereteted,

addig se menjen kárba,

míg a tavasz megérkezik,

mindegy, mások mit mondanak,

bolond vagy, persze, hogy az vagy,

de olyan jó ajándékkal készülni

a találkozóra, mire elkészül,

biztos, hogy ő is megérkezik,

sietned kell, a tél oly rövid,

gondolj arra, hogyan fog örülni,

amiért te egész télen át reá gondoltál,

hogy a tavasznak nem kell sál,

ne törődj azzal,

az a sál segít túl élni

a fénynek, a benned lévőnek,

a legsötétebb, leghidegebb telet is.

2008. jan. 22.

Leleszi Balázs Károly - Betakar minket az éj

Leleszi Balázs Károly

Betakar minket az éj

Betakar minket az éj, elevenség,
ragyogás, míg spirális hajlatokon át,
testünk pőrén cipeli a szerelmi igát...

Obszidián űr, távolodva közeledünk,

mit a kéz felmutat: oltár és égő áldozás
s a titkok titkának titka,
melyek léthálóinkban fennakadtak.

A szerelem halászai vagyunk,
belemerülve a hullámzó-vonagló
engedékenységbe, s az időn túli
időbe. Kezeinkben kiszolgáltatott,
mégis méltóságos csillagok.
Lázas nyugtalanság képei…

Lehet, hogy kihalásztuk az éjszakát?

Ligeti Éva - Téli napok

Ligeti Éva
Téli napok

Január van, tél toporog,
ajtó előtt szél mocorog, emelgeti jeges lábát nyitogatja hó ládáját.

Fagykezével szertehinti,
könnyelműen meglegyinti,
ágon, rögön átbucskázik,
bundában a föld se fázik.

Hideg sóhaj ködös reggel,
ölelkezik völggyel, heggyel,
fátyolával beborítja,
míg hatalma mámorítja.

Fénylő fagy is settenkedik,
erejével hetvenkedik,
a világot felmarkolja,
fehér színnel átrajzolja.

Csupa csipke tél ruhája,
zúzmarából szőtt uszálya,
csillogása elvarázsol,
ragyog közel, s messzi távol.

Baráth Sándor - Lassan ...

Baráth Sándor

Lassan...

Lassan szétfolyik a csend,
Koppan a magány.
Álmot sohase teremts
Vágyak hajnalán.

Ez az élet siralom,
Nyíló hóvirág:
Reménytelen utakon
Kelleti magát.

És hogyha jő kikelet,
Nagy fecskehiány
Jelzi, hogy a meleget
Túlélni talány.

Reményed, ha felvacog,
Ülj a csend szélén.
Amíg napod felragyog,
Sólyomként nézzél.

Primerose - Télből nyár ...

Primerose

Télből nyár …

Kint még jégvirág volt, bent rózsa nyílt szívemben !
A tavasz állt előttem, sosem láttam szebben !
Hívtalak s Te jöttél, lágyan karodba vettél
Nem szóltál, csak csókoltál.

Így lett a fagyos télből nyár!
Ajkad könnyedén haladt nyakamtól a vállamig,
s én füledbe súgtam, ki nem mondott,

apró, titkos, vágyaid
A díványhoz értünk, szelíden le tettél.
Szemedbe néztem, s Te az enyém rabja lettél !
Kedvesen becéztél és fölém hajoltál.
Eltörpült a világ és már csak Te voltál!

Illatod járta be lelkem minden részét
Levetvén ruháink, kóstoltam bőröd izét
Ily lehetett tán, az Isteni ambrózia
és így zuhant mámorba, kit megsebzett Ámor nyila.
Tenyered érintése forró keblemen...,
nyelved édes íze, kívántam szüntelen!
Lágyan jártad végig heves csókkal testemet...
Késztetett az ajkam ,hogy én is így tegyek.
Bárhogy érintettél, csak fokozta vágyam,
combommal kerestem Te hogy érzel irántam.
Majd, válladtól haladtam, lefelé, lassan és kedvesen,
elvarázsoltalak lágyan szenvedélyesen.

Ismét arcod láttam, s mi ketten, egyé váltunk,
összeforrt a testünk, egyesült a vágyunk.
Éreztelek s éreztél ,
megszűnt az idő és tér
Minden apró mozdulatod vihart kavart bennem
"Tüzes ölelésed"... felhőkig emelkedtem!
Te sem voltál másként, elcsuklott a hangod,
üstökösként szálltunk, mely világot robbantott.
Szóródtak darabjai mintha sosem lenne vége...,
lassan értünk földet, boldogan nézve az égre.
megpihentem végül gyöngyöző válladon
csak négy szó jut eszembe: szeretlek, s mily nagyon!

Sárhelyi Erika - Téli szél; - Téli hajnal

Sárhelyi Erika

Téli szél

A szél arctalan, akár az újhold,
olykor mégis mosolyogni látom,
ahogy a kerten némán átsuhan
nyári, csillagfényes éjszakákon.

Ám ilyentájt, november közepén
rosszkedvétől hangosak az utcák.
Fák jajongnak, süvölt a kapualj
és didereg rajtam a nagykabát.

Megdermeszt a korai havazás,
hoppon marad a gyermeki öröm,
s én a szél nyárból őrzött derűjét
mint rideg jégcsapot összetöröm.

*

Téli hajnal

Nem köszönt a tél, csak némán
elterült a kert alvó fái közt.
Mint vendég, ki zavarni nem
akar, hangtalan-szépen beszökött.

Csak a hajnal látta jöttét,
ruháját a derengés szőtte át.
S ahogy a reggel ráköszönt,
fénybe csókolta hófehér haját.

Pataki Glica - Reményt hozó évszakok

Pataki Glica

Reményt hozó évszakok

Tél volt, amikor a szemünk egymásért csillogott,
Gyöngéd szeretettel magadhoz ölelt a két karod.
Kósza vándor, fehér köpenyét lábunk alá terítette,
Jégcsapok tükrében szépítkezett az álmos reggel.

Tél volt, amikor piruló arcomat megsimogattad,
Hideg, fázós tenyerembe forró csókokat kaptam.
A fenyves erdők hátán átviharzott a kegyetlen tél,
Jégpompába öltöztetett mindenkit, akit csak elért.

Tél volt, amikor a szomorú ködben fülembe súgtad,
Bíborfelhők égő színei ívelnek, szerelmes szívedben.
Üvegablakok, óriáskertjében jégvirágok sokasodtak,
Csilingelő hóvirágok a hegyoldalnak, tavaszt hoztak.

Tavasz jött, amikor a fák zöld kupolákat bontottak,
Vadvirágok a réteken nyújtózó szirmokat nyitottak.
A tarka lepkék udvaroltak, s a kankalinnak bókolok,
Reményt hozó évszakokban, kedvesemre gondolok.

Tavasz ment, amikor a lombok takarták a fészket,
Fenyőfaillat, ölelte magához az egész mindenséget.
Magba váltott a réti iszalag, bóbitákat vitt a hajnal,
Szelek hátán szállnak boldogan a szerelem magvak.

Nyár jött, táncot ropva a réten, rózsaszirom nyílott,
Zöldellő mező felett a boldog égen, pacsirta dalolt.
Fekete hollók kerülgették a fehér bárány felhőket,
Zsákmányra leselkedtek az éles szemű kék ölyvek.

Nyár lopakodott tova, vállára vette csúf köpenyét,
Amelyből kihullott sok virág, már alig érezni illatát.
Fölfeslettek a szürke fellegek, tengerszem született,
A pokolból nyargalt föl a víz, mint akinek esze ment.

Az ősz lassan közeledett, szívem majd kettéhasadt,
Könnyeimet rejtve, szomorúan jártam a hegyoldalt.
Dörgő égből, villámok cikáztak, sírjukba dőltek a fák,
Korbácsolja az embert, a kincseitől meglopott világ.

Reményt hozó évszakokban, kedvesemről álmodom,
Majd’ egy hóval takart reggelen, az ajtómon bekopog.
Zúgnak már vad szelek, rohannak ólomszín fellegek,
Színes lepkék szép enciánnak, búcsúcsókot hintenek.

Aranyosi Ervin - A tél markában

Aranyosi Ervin

A tél markában

Hópaplan takarja szerte a vidéket,
minden élő bújik, keres menedéket.
Fagyos öleléssel fog át a tél karja,
az élő szíveket kitépni akarja.

Jéghideg a Föld most, gyenge fény pislákol,
eltűnt a melegség a kinti világból.
Csak egy helyen találsz fényt és melegséget,
ami belülről fűt, s át melegít téged.

Ott, a szívek mélyén, ott van az elrejtve,
s talán, hogyha hagynánk, hosszú útra kelne,
s biztos megtalálna elesettet, gyengét,
te is a dolgodat szíved szerint tennéd.

Öltöztesd a szíved te is tiszta fénybe,
szeretet melege szálljon a sötétbe,
szeretet melege gyújtson tiszta lángot,
melegítsd hát szebbé a megtört világot.

Margot - Rossz idők járnak

Margot

Rossz idők járnak

Ma reggelen a csípős fagy,
Csókot ejt a számon,
Harmatcseppen hízott öccse,
Deret fűz az ágon.

Kis jégcsapok farkasfoga
Össze-össze koccan,
Széncinege a bokorban
Panaszosan moccan.

"Nyitnikék"-et zeng a bokor,
Rebbennek a szárnyak,
Hernyó után kutakodnak,
Éhes madárszájak.

Begubóztak mind a hernyók
Álmodozva várják,
Mikor cseréli le a nap,
A hópihe párnát.

Fehéren lóg a bajusza
A kapufélfának,
Rozsdás nyikorgással sírja,
Hogy rossz idők járnak.

Hanyecz István - Ablakok, fotók

Hanyecz István

Ablakok, fotók

A lét dermedt meg .A kinti világon
havas tájon a Tél fogcsikorgató

Egy lélek, annyi sincs a fázós utcákon,

bent meleg van, kényelmes, andalitó   

Álmosan megakadt szemem a fákon:
mily szép a fehér, telet hozó, szüz hó!
Kertem téli ruhát öltött e napon, csillogó

szépet.Szikrát szór,villogó. 

Árván sárgult bogyók lógnak fagyosan,
dacolnak zord széllel-jéggel.Az ugaron       
a hajnali látványt képekben rögzitem 

Cirmos cica hizeleg kitartóan,       
bundája selymes, dorombol lábamon.- 
Verslistás barátaim, üdvözletem

Nagy Horváth Ilona - Ívhangok

Nagy Horváth Ilona

Ívhangok

Esztendeje figyelem

egykedvű folyásod,
borús délelőttök higgadt ezüstjét,
s hogy esténként a nap mint bontja
elmúlásvörösre szét  a szürke fényeket,

míg lenge szél borzong
mutatva a határaink,
hol válunk ketté,
te, a megmásíthatatlan, s fölötted
az én csapongó gondolataim.
Éhes szemű sirályok köröznek
összemosva olykor az időt,

s akkor elhiszem, nincs születés,

öröktől fogva létezünk.
Más napon, ha nyugodt vagy egészen,
arcod ismétli az ég,
s fejem félrebillentve álmodom,
hogy kitöltve semmiségem, minden vagy:
mennybolt, felhő, naplemente,

 magasságot metsző
lassú repülő,
még én is,
ahogy fölötted ülök egy mohos kövön,
s épp azt hiszem, majd hozzád növök

törvényszerűen,

ahogy behajított kavicsok emlékére

ébrednek s halnak el mindenkor a körök.
s ha már óriás leszek,
áthajlok fölötted, feszesre húzott hassal
vigyázva hajóid büszke kürtjét.
Akkor majd nézhetlek mindig,
tehervonatok sikolthatnak a hátamon,
tagjaim rozsdálhatja bármi tél,
többé nem megyek haza,
mert néha csend lesz egészen,
egészen éjszaka,
néptelenné szépül  a part,
s míg alszik a világ,
te halakkal játszol,
én meg majd azt gondolom,
örök ez a rend,
erre teremtem, erre kovácsolt
az emberi középidő,
hallgatni szép zúgásod,
s vigyázni halkan csobogó álmaid.

Radnai István - Megjött a tél

Radnai István

Megjött a tél

kósza áramok zsibbadnak bennem
hárman húzzák takarékosan
bánnak a vonóval apró fehér
kottafejek hó hull szél oboázik

végtelen dallam hallgatója véges
álomban tanulom új dimenziómat
ha egy taktus kimarad átlendülök
az újon két hanggal lejjebb

vagy magasabban választhatok

fújja az ablak teli tüdőből
valaki dobol a redőnyön kivégez

Nosztromosz - Apróságok IV.

Nosztromosz

Apróságok IV.

Mennyi hang vesz körül minket!
A természet tiszta, és az ember alkotta erős hangok…
Mennyi mindent mesél egyetlen dallam is, egy apró szólam!
Magával tud sodorni a sínen sikító villamos, a fúró zúgása,
a kávéfőző sípolása… a motorok dübörgése, a fák ropogó rezdülése,
egy felcsendülő kacaj szép zenéje, és a szél mindig jelen lévő,
finom dallama, mely sosem szűnik meg, csak olykor elhalványul…
… de a figyelmes ember még így is meghallja, hiába bujkál a zörejek mögé.
Szeretem a csendből feltörő lágy hangokat, az erőszakos, karcos dalokat,
a frissítő kopogását az esőnek, és a dübörgést, mielőtt a viharok érkeznek.
Szeretem a hangot magát… hogy van! Hiszen, milyen lenne a világ… csendesen?
Tudom vannak kiknek néma, és csak a mozdulat közvetít nekik…
… de én nem ismerem azt a világot, csak a zajok káoszát,
a gyönyörű összevisszaságot, mi mindig körbevesz.
Most is ezernyi hang lüktet köröttem… és milyen sok van még, bennem.
Hiszen a léleknek is megvan a maga hangja, a maga külön szólama,
csak néha nem vesszük észre az erős zsivajban… pedig szép a dallama.

Szomorúfűz - Örök pillanatok ...

Szomorúfűz

Örök pillanatok

https://www.youtube.com/watch?v=Fm9aAEZYKEI

Bukdácsolok.

Egyetlen jajkiáltás vagyok.
Telnek a zaklatott órák és napok.
Alakot öltenek a fények, és az árnyak.
Estére bíborszínek ölelnek
Áttetszővé válik a lelkem.

Fájdalom bennem.
Se éjjelem, se nappalom.

Nincs irgalom.
Bezárom magam.

Csend van, csak az árnyak sodródnak.
Az idő megáll

és minden emlékké válik.

*
Az éjszakában szívem kiált.
Zaklatott álmaimból riadva,

céltalanul rovom ösvényemet.
Belebámulva a múltba.

Reménykedve minden egyes
pillanatban, amit még ad az élet.
Feszült sóhajok szállnak,

mosolyom rég elhagyott.
Felzokog a bánat,

lelkem mélyén egyre várok.
Reménytelenül az emlékekben.

Megőrizve a szívemben.
Szabadíts meg Uram

a mindennapok kínjaitól.
Fázom.

Jégbe zárnak az emlékeim és álmaim.
Már nem nyílnak meg.

*
Te már az örök állomáson állsz.
Ott vársz, de vissza többé nincs út.
Cserepes az ajkam

Forró láz éget.
Már nincsenek álmaim.
Életvonatom a végállomás felé zakatol.
Marcangol a fájdalom.

Nyugtalanság bennem.
Didereg a lelkem és nincs, ki melegítsen.
Cipelem terheim ebben a szürke térben
Hideggé, jegessé váltak a szavak.

*
Áttetsző, gyöngyházszínű a z ég,

hideg a levegő.
Felhőrácsok lebbennek észrevétlenül.
Elillant a múlt, nem értjük a jövőt.
Ez már a végzet.
Elindul útjára a sorskerék.