Sárhelyi Erika
Téli szél
A szél arctalan, akár
az újhold,
olykor mégis mosolyogni látom,
ahogy a kerten némán átsuhan
nyári, csillagfényes éjszakákon.
Ám ilyentájt, november közepén
rosszkedvétől hangosak az utcák.
Fák jajongnak, süvölt a kapualj
és didereg rajtam a nagykabát.
Megdermeszt a korai havazás,
hoppon marad a gyermeki öröm,
s én a szél nyárból őrzött derűjét
mint rideg jégcsapot összetöröm.
olykor mégis mosolyogni látom,
ahogy a kerten némán átsuhan
nyári, csillagfényes éjszakákon.
Ám ilyentájt, november közepén
rosszkedvétől hangosak az utcák.
Fák jajongnak, süvölt a kapualj
és didereg rajtam a nagykabát.
Megdermeszt a korai havazás,
hoppon marad a gyermeki öröm,
s én a szél nyárból őrzött derűjét
mint rideg jégcsapot összetöröm.
*
Téli hajnal
Nem köszönt a tél,
csak némán
elterült a kert alvó fái közt.
Mint vendég, ki zavarni nem
akar, hangtalan-szépen beszökött.
Csak a hajnal látta jöttét,
ruháját a derengés szőtte át.
S ahogy a reggel ráköszönt,
fénybe csókolta hófehér haját.
elterült a kert alvó fái közt.
Mint vendég, ki zavarni nem
akar, hangtalan-szépen beszökött.
Csak a hajnal látta jöttét,
ruháját a derengés szőtte át.
S ahogy a reggel ráköszönt,
fénybe csókolta hófehér haját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése