2013. április 28., vasárnap

Harcos Katalin - Lamentáció



Harcos Katalin

Lamentáció

Múlandóságunk fogságában vergődünk.

Olykor homályba vész,

majd fölénk tornyosul,

ostorként végigvág rajtunk

a tudat: időnk véges!



Ma – vagy csak évek múltán

hajózunk át a nemlét határán?

Súlyos teher számot adni

múltunk és jelenünk

tettekben élő perceiről.



Mi az, ami lezárult végleg,

s jóvátenni már nem lesz alkalom?

Mi az, amit még el kell végeznünk?

Boldogít, vagy fáj? –

A számadás kora elérkezett!



Gyermekkacajok,

szerelmes lázban fogant sóhajok,

diadalmas sikerek, és

könnyek terhe alatt

botladozó léptek kísérnek.



A múlt betontömbjei között haladok

az egyre foghíjasabb, éteri jövő felé…

Keresem a kapaszkodót, a célokat,

az örömök kézzelfogható valóságát,

hogy úrrá legyek a bizonytalanságon.



Most haladékot kaptam.

Mikor söpör át újra a valóság

vihara felettünk, nem tudom.

Addig őrzöm a jelent;

mosolyodat, szerelmedet, az életet.

1 megjegyzés: