Zsiga Lajos - kacagó szemek

Zsiga Lajos

kacagó szemek

kacagó szemeidben
hintázik
a napsugár
lelopja az égről
a felhőt
óriási szempillád
nincs fehérebb gyolcs
szemed világánál
benne veszik
ég kékje
s az átlátszó lagúnák
sirályok szárnyán
villanó fény
ha rám nézel
olyankor
rám nevet
az egész világ
ölel tekinteted
mint árnyakat
a sötét szobák
talán szíved is
benne dobban
hiába is tagadnád
gyermek szemeidben
a sóhaj a bánat
elveszik
mint tenger mélyén
a ragyogás
álomba, ha nyugszik
vihartalan éjeken
csillagok ragyognak
s te azokat nézed
mint a színpadon
legördülő
függöny
szempilláid
lezárják tekinteted
megpihen a minden
mert te az vagy
nékem
mint égnek a csillagok
tengernek a mélység
szívemnek az ölelés
mint kacagó szemeid