Szerelem
Én már tudom, hogy te
vagy az akire vártam,
Te vagy az kit
álmaimban annyiszor láttam,
Kit oly sokszor
elképzeltem, de most már tudom,
Te vagy az, akinek a
szerelmemet adom.
A pillanat üres, mi
Nélküled telik el,
A perc néma marad,
amikor nem vagy velem,
A napok egyre
hiábavalóbban telnek,
A hetek is, amikor
nem vagy mellettem,
Veled a pillanatok
kitöltik a lelkem,
Akárhová megyek, nem
találom a helyem,
Együtt mintha a
gyorsuló idő is megállna,
Felébred szívükben a
szerelem szárnyalása.
Amit szóval elmondani
Neked még nem tudok,
Tollat fogok ,
versben írok néhány gondolatot,
Eszünk még óvatos, de
szivünk már szaladna,
Gondolkodj még, de
fontosabb a szív dallama.
De jó is lenne eszünket egyszer félretenni,
Nem gondolni másra,
csak nevetni, egymást szeretni,
Akkor a szerelem
elmos mindenféle gátat,
Mit az ember évek
során épített magában.
A pillanat eljön,
egyszer egymás elé állunk,
Szivünket ott egymás
felé, őszintén kitárjuk,
Ott eloszlik a kétely
majd és bizonytalanság,
Megmarad a
szerelemünk és a szent bizonyosság.
Addig az idő lassan,
kegyetlenül pereg,
Nézem a naptárt és
számolom a perceket,
Mindig kereslek
Téged, néha megtalállak,
És közben egyre csak
várlak, csak Téged várlak.
