dr. Szeicz János
Amikor menni kell
Ragyog a gyöngyszín
holdfény,
s mint csöndes
zuhatag
hull alá a vén
Dunára,
megfürdeti a
holdsugárban
a karcsú hidakat.
A szobra mellé ülök,
csillan a vízfodor.
Sodródom, mint egy
homokszem
a vén folyóban, de
lelkem
már máshol kóborol .
Bár enyém ez a város,
születtem és élek
itt számolhatatlan
éve,
mégis, szívemet
kitépve,
új létet keresek.
Nem a táj változott
meg,
belül bomlik minden.
Mi köztünk emberi
kapocs,
azt az új rend
széttapos,
és elüldöz innen.
Képed agyamba vésem
én kedves városom,
hogy az Elba partján
ülve,
képed szívemre
ölelve,
emléked megtartson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése