Hollósy Tóth Klára
Karácsonyi álom
Hideg, hallgatag,
zord az idő
fázik az ember,
reszket a lélek,
a fényes holdkaréj
egyre nő,
ahogy magamban az
álomképek.
Elárvultak a
világrendek,
szemlehunyt örökség a
szeretet,
néma,elszomorodott minden,
nem érezni mást,
fagyot, hideget.
Nem tisztul fel a
beborult ég,
egyre szomorodik a
Végtelen,
ha valamitől
felvidulnék,
csoda lenne, de
babért nem terem.
Zúg a szél, a hó
szakad egyre,
megváltást remélni is
csacsiság,
szükség lenne isteni
kegyre,
holt némaság ez a
süket világ,
A sűrű hó, mint
angyal szárnya
verdes, s nyitom szívem
és ablakom,
mintha tömjén és
mirha várna,
a szent ég üzenetét
hallgatom.
A hó hull, hull,
tárul a lélek,
recsegve, ahogy a
rozsdás zárak,
bűnbocsánatot nyer a
vétek,
óh, bárcsak szívemre
zárhatnálak!
Benn a kandallóban
tűz lobog,
kályha duruzsol lélek-meleget,
s én itt kinn várok,
álmodozom,
én Istenem, veled
beszélgetek.
Angyal száll, s hoz
hírt az égből:
-„Örvendjetek ti
boldog emberek!
Valóság lett a szent
igéből,
Megváltótok végre
megszületett.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése