Szép Ernő
Szonett
A vágyakat magamtól elverem,
Már nem tünődöm, mik lehetnek messzi tájon,
Lemondásom végigsétál a nagyvilágon,
Miként a holdsugár a tengeren.
Fekete ernyőt nyitok csendesen
Szivem fölé, mint kényes úri dáma nyáron,
Szivem, gyenge szivem ne érje hő, ne fájjon,
Könnyűim én fukar, nem engedem.
Ablakom a zengő tavaszba ki nem tárom,
Nem ízlik rest ínyemnek életem,
Bágyadtan eltolom poharam, ifjuságom.
Magam is siralomházban képzelem,
Fejem két gyertya közt, várom biztos halálom
S elgondolkozom, mi az hogy végtelen...
Már nem tünődöm, mik lehetnek messzi tájon,
Lemondásom végigsétál a nagyvilágon,
Miként a holdsugár a tengeren.
Fekete ernyőt nyitok csendesen
Szivem fölé, mint kényes úri dáma nyáron,
Szivem, gyenge szivem ne érje hő, ne fájjon,
Könnyűim én fukar, nem engedem.
Ablakom a zengő tavaszba ki nem tárom,
Nem ízlik rest ínyemnek életem,
Bágyadtan eltolom poharam, ifjuságom.
Magam is siralomházban képzelem,
Fejem két gyertya közt, várom biztos halálom
S elgondolkozom, mi az hogy végtelen...
http://m.youtube.com/watch?v=t1UkyqaTvWs
VálaszTörlés