Molnár Szilvia
Együtt
1.
széthullott a világ,
csak mi vagyunk, te és én, a tartalmát vesztett idő megremeg, nem ketyeg, csak
van velünk egészen, bennünk suhan minden perce csendekből csendekbe, átfog a
jóság, átfog a dobbanás, betölt a fény, pedig sehol sem ég semmi, duruzsol a
szél, hulláma cirógat, oldja testek melegét, ragyognak szíveink, lüktet dagadó
szenvedélyünk, most lassan simítom arcod, megremegsz, mert érzed, hogyan suhan
át beléd mindenem, kezek vagyunk, kezek árama, kezek színtiszta nedve keresztünk
körvonalát adja, ó, vigyük tovább, kulcsolva át teret-időt, ahogy most itt
vagyunk, egészen így, egészen együtt.
2.
meghajolnak a percek,
ahogy összeborulunk, táncol a fény szemedben, olyan igaz, olyan mély, serdül az
este, teste végigkúszik a szobafalon, ránk húzza magát, közös burokban érzünk,
látunk, hallunk, vagyunk, dobbanunk, forr az éjfél, mámoros poharát kínálja,
gőzölgő kéjével bódít, nem is kell más, csak legyél itt velem, amíg lehet,
egyként érjünk lepedőmhöz, bizseregjünk érintés-tapadtan, őrizzük magunkat
magunkban együtt, mégis külön lélegzetben, külön lüktetésben, külön
szempilla-csapódásban, külön körforgásban, egymás lelkében.
https://m.youtube.com/watch?v=vFKRdwo2VWU
VálaszTörlés