Kovács L. István
Feledhetetlen
Nem is tudod,
hányszor nyitok be halkan a szobádba.
Oly finoman, hogy semmi nem nyikordul, a levegő sem moccan. Nem baj, ha nem veszed észre, elég, ha látlak. Különös érzés lesz úrrá rajtam és bennem. Még halkan szuszogsz, talán álmodsz is valami kellemeset. Hagyom nem zavarlak. Néha az elérhetetlen olyan, mint valami jóra vágyni, de nem vesszük meg. Jól esik nézegetni, álmodni róla, hogy ott van a polcon, csak érte kéne nyúlni. De mégsem, mi van, ha a képzelet, az illúzió hirtelen megszűnik. Ha a valóság nem olyan lesz, amire számítunk, és nem tölti be az űrt belül. Nézlek, kicsit mosolygok, hangtalanul suttogom „ma még jövök”. Ahogy jöttem kimegyek és az ajtót magamra zárom, de az érzés marad, már feledhetetlen vagy.
Oly finoman, hogy semmi nem nyikordul, a levegő sem moccan. Nem baj, ha nem veszed észre, elég, ha látlak. Különös érzés lesz úrrá rajtam és bennem. Még halkan szuszogsz, talán álmodsz is valami kellemeset. Hagyom nem zavarlak. Néha az elérhetetlen olyan, mint valami jóra vágyni, de nem vesszük meg. Jól esik nézegetni, álmodni róla, hogy ott van a polcon, csak érte kéne nyúlni. De mégsem, mi van, ha a képzelet, az illúzió hirtelen megszűnik. Ha a valóság nem olyan lesz, amire számítunk, és nem tölti be az űrt belül. Nézlek, kicsit mosolygok, hangtalanul suttogom „ma még jövök”. Ahogy jöttem kimegyek és az ajtót magamra zárom, de az érzés marad, már feledhetetlen vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése