Kovács L. István
Gyertyafénynél
Gyertyát gyújtottam
az asztalon,
Körül vesz a csend, a
nyugalom,
Szememet lassan
behunyom,
Kizárom a zajos
külvilágot,
Ma csak nálad járok.
Bár pihenni tért a
szíved,
De emléked örök,
Én vigyázom álmod,
És minden mit adtál,
köszönök.
Gyertyát gyújtottam
érted,
S a táncolólángba nézek,
Előbújnak a szép
emlékek.
Szépek, mert csúnya
nem is volt,
Közénk nem esett soha
folt.
Ahogy múlik rajtam az
idő,
Egyre többet gondolok
rád.
Vajon milyen életed
van odaát?
Biztosan szép lehet,
Hisz őriz, éltet az
emlékezet.
Lassan ballagok a
létem útján,
Majd valamikor a
tóhoz érek,
Ahol a fekete révész
értem evez már,
Csónakja lassan a
fövenyre fut,
Nekem már csak a
harangszó jut.
Betakar a ködös
félhomály,
S néhai létem emlék
lesz már,
És veled Én is ott
leszek,
Ahová visz majd az
emlékezet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése