Kovács L. István - A Tél színe

Kovács L. István

A Tél színe https://www.youtube.com/watch?v=S-0nfYSnKDM

Őszi kopárság a hegy oldalán,
rőtbarna, mégis oly színtelen,
fáradt lesz tőle mindenem.
Borús, mogorva hangulatot áraszt,  
pedig szeretem a hegyeket,
de ennyire soha sem fáraszt.  
Nem suhannak madarak,
nem susog lomb, nem zeng az ének,
felborzolt tolla reszket a verébnek.  
Avar és avas fű száraz roppanása,
az örökzöldnek is barnul már az ága,
 mind-mind vár frissítő havazásra.  
Mert a hó adja meg a Tél színét,  
köd párával kínálja az ízét. 
  A barna már nem olyan sötét,
élénkül a fenyő tűlevele,
magába szívja, szomját oltja vele.  
És előmerészkedik a tarkasága,
gyerekek kacagó ujjongása,
hó görgetés „ember” lesz belőle,  
röpül a szánkó, ugorj el előle.  
Hógolyó repül, csatára, aki bátor,  
elkapta őket a téli-harci mámor
.

S ki vágyja a sétát az igazi csendben,
az most erőbe, hegyre menjen.
A friss levegőt harapni lehet,
harsog a csend, de nem bántja a fület,
és jól esik, hogy van egy kis szünet.
A télnek is van színe, varázsa,
bár az idő komisz, fú hideg szele,
de, ha hull a hó, ki törődik vele.