Tekse József - Ez az ősz, már nem olyan

Tekse József

Ez az ősz, már nem olyan

Ez az ősz már nem olyan, mint a tavalyi.
Fájdalmasan szürke, könny- ragyogása.
A fák rozsdás levele, most gyászköntöst húz magára.

….és bennem is hullanak az évek,
porladnak az emlékek, sebet tépnek,
mintha sziklák zuhannának a mélybe.

De nem. Ez az idő, most átkozott.
Mert vért szülnek a szavak, a szív kiált,
hiába, felette az elme már határozott.

Megszületett az ítélet, mit te hoztál,
kitártam mellkasom, de te, hátba szúrtál.
Azóta bennem, titokban, könnyek feszülnek.

Harminc év megy a máglyára most,
felfalja a tűz, s vele lelkemet,
a szörny, mi kegyetlen, most a pofámba nevet.

Egy út most véget ér, ki tudja mi van utána.
Talán mély szakadék, a végtelen magányba,
hol a rongyos élet új útját, szűk ösvényen járja.

Most az ősz nem olyan. Fájdalmasan sikolt a szél,
csak pár csepp élet van néhány levélben,
majd ők is földet érnek az idő szavára.

Apró levél vagyok én is a teremtés fáján.
Mégis, millió levél közt egyedül, árván,
s a viharban érzem elporladok.