Baráth Sándor - Holnapi fény

Baráth Sándor

Holnapi fény

Várd a holnapot, hogy felragyog,
Reád ejti sugarát a Nap.
Múltadat bátran eldobhatod,
Szereteted, ami megmarad.
Szétgurult szavak a mondatok,
Mit szerelmünk talán egyberak.
Holdfényben szőtt nagy varázslatot,
Kifejezni nincsenek szavak.
Hidd el kedvesem, még nincs vége,
Ez nem elszabadult indulat.
Tündérmosolyod fényt hoz égre,
A gomolygó éjjel felszakad.
Hajnalpír, te szépeknek szépe,
Benned fürösztöm az arcomat.
A kedvesemmel, s várjuk végre,
Hogy a felkelő fény megmarad.

.kaktusz - Táncra perdül a világ

.kaktusz

Táncra perdül a világ

https://www.youtube.com/watch?v=RBpTd7xR0Pg

Tudod arra gondoltam,

a természetes élet az,

mikor az ember megszületetik,

elkezd testben is,

lélekben is növekedni

de talán nem is olyan természetes,

nem mindig jó irányú a növekedés,

a test, a gondolat

nem mindig növekszik,

legtöbbször csak terebélyesedik,

az ember nem többnek lenni,

csupán csak jól lakni akar,

pedig egyáltalán nem mindegy,

mit enged magához közel,

mivel lesz eggyé,

milyen anyagot használ fel,

ha nem megfelelő az anyag,

ha csak egymás hegyére

hátára van ömlesztve,

ha a kőműves felelőtlen,

az épület hamar leépül,

de ha elég figyelmes,

megtanulhatja az idő során,

saját magát,

mivel teszi időt állóbbá,

de az ép test,

benne az ép gondolat

kietlen táj önmagában,

kell hozzá az a másik,

aki a tájban gyönyörködik,

akinek a szeretete

palotává emeli az épületet,

az építkezés szerves része az is,

megtalálni,

nem a legszebbet, a legjobbat,

hanem,

akivel a két félből egész lesz,

két fél, amelyik egymást egészíti ki,

aki nem lerombolja a házat,
valaki,

aki segít továbbépítkezni,

de mert az ember éhes,

nincs más vágya,

csupán jól lakni akar,

nem pedig növekedni

testben, és a lélekben,

ha mindent jól tesz,

még akkor se kész,

ha lélekben nem növekszik,

a lélek, ha éhezik is,

akármit meg nem eszik,

ha a fejlődésben visszamarad,

az élet nem lesz az-az élet,

amit, ha nem is tervezték előre,

de ha jó mérnökök rajzolták volna,

vagy ha csak megálmodják,

ilyennek álmodják,

önmagában a test

hasztalan dísze az embernek,

mint a levegő nélküli szoba,

a léleknek is meg kell találnia

a társat, akivel ereje duplázódik,

az lehet a tökéletes boldogság,

mikor a test is, a lélek is

egy személyben találja meg azt,

aki által a kettő számára

táncra perdül a világ.

2009. aug. 29.

Káli László - Kedvesem

Káli László

Kedvesem

Kedvesem, hidd el nekem, jobbat érdemelsz...
mint én vagyok, és.... lehetek valaha... majd veled
sokkal jobbat találnál... hiába... ezer mondat...
ha nem vagyok... veled...! Százszor jobbat!
Talán nélküled... már én sem leszek... aki lennék,
aki szeretnék... hiszen, hiszem, hogy veled!
Egymásra, s magunkra lelnénk egymásban, és
önmagunkban... válaszút... szívem érted… dobban
ha lobban… jobbat érdemelsz, sokkal, százszor jobbat.
A sarkadban sarokba… szorítva fogam… közé neved…
hiába… küzdök magam… magammal vinnélek…
csakhogy bennem… a tudat, miszerint... ez a végső
szerelem… talán nekem már mindenhez túl késő...
én tudom, rossz… vagyok egyedül… menthetetlen…
mégis, inkább így elérhetetlen… mint érdemtelen.

Nagy Horváth Ilona - Ébredések

Nagy Horváth Ilona

Ébredések

Ma más nap kelt fel s máshol,

bár ugyanaz az egykedvű

fény hasal a házak

nyirkos ereszén, mint aznap,

koratavasz,

még hűvös szorong a járdaszéli bokrok

fél kopasz ága közt, s az utak mentén még

talpukon állnak mint potenciális kazlak - a táblák,

még épp csak dereng a reggel, épp csak ébredek,

de vérkörömben már zsongó szép neveddel.

Egymásnak súgnak a ma újra a sejtjeim,

még pár óra, és látlak.

Veled álmodtam megint,

s hiába hogy sietve, az ismerős rutinnal

rögtön rendre int az illem,

és szigorú takaró fed

csípőm körül a gyűrt kis hálóingen,

felidézve mai tenger dolgaim,

tudom, ma törölköződ venném,

s nem tenyeredről a fülbevalót,

tudom, ma engednék a mának,

ma kinevetnélek,

és egyszerűen csak összeharapnám

a szádat, ne szólhass semmi közönyöst.

Ma bőrödről innám a zuhany megült

cseppjeit,

ma már magam lennék, tudom,

ma nem maradnál egyedül a takaró fölött,

ma én lennék erősebb, mert mára minden

félszem a múltba költözött, s ma már unom,

hogy akárhány ágyban akárhány alkalom,

a felkúszó ajak combom aranyló pihéin,

mind tiéd volt,

s fogam közt bármi lüktetéssel,

én mindig téged vágytalak,

s azt gondoltam, egyszerűen csak késel,

hisz nem múlsz.

Lázam vagy ma is.

Talán ha mégis más nap kelne.

Éj után, hol holdad voltam, s te minden

csillagom. Ha csillag volnék, te úr,

s én vendég ezüstporos, néptelen holdadon.

Ha bárhogy

másképp lenne minden, ha odafenn hallanák,

mi, kicsinyek mit suttogunk itt lenn,

ha lenne hely, hol kockás plédeken leülnek

megpihenni az imák, s átbeszélik

fontos dolgaink.

Talán máshogyan és máskor,

mégis ott lennénk megint,

saját szerepekkel,

s míg átkutatva széles világot, ránk talál ez a reggel,

én rád simítanám a dombok méhes álmát,

tarka vágyam hogyha csillapul,

szemedre hinteném a békét,

amint a lanka hímes tenyerén

jártunkban felénk mutatta dús, búzavirágos kékjét,

s szavam, lélegzetem, mint a rét ölén ringó pille

ügyetlen billenő kis alba szárnya

rebbenne bőrödön, várva ébrenléted

sóhajos neszét, hogy ne is halld, csak hallni véld,

szeretlek.

Egyszerűen, ahogy fejünk felett susogták

örök igazságaik az ághegyekre nőtt

 aranyzöldű sátrak.

Lázam vagy ma is.

Leleszi Balázs Károly - Élni, igazán élni volna jó

Leleszi Balázs Károly

Élni, igazán élni volna jó

Most már élni, igazán élni volna jó,
szeretni, ölelni, csókolni,
amíg vért pumpál az erekbe a szív, nem hagyni az égi tüzet kialudni.

Most már élni, igazán élni volna jó,
nem pedig a múltat siratni,
a magány jeges pokróca alatt
összegömbölyödve dideregni.

Most már élni, igazán élni volna jó,
bukásokat, alászállásokat elfedni,
valaki kezét fogva a jövőbe menni,
boldog bizakodással, mint az ifjak.

Most már élni, igazán élni volna jó,
szeretni, ölelni, csókolni,
míg dobban a szív, s áramlik a vér,
egyedül Isten ígéretében bízni.

Kiss Angéla - Fény és árnyék

Kiss Angéla

Fény és árnyék

Fény és árnyék, tűz és jég

Ha fagy, vagy a vágytól ég

Dobban, lüktet a vészharang

Elnyel, fagyaszt a jégbarlang

Lázadó lélek fényért kiált

Homályon át a nap invitált

Sápadtarcú rozsdás kétség

Megidézve, mint egy vétség

A végzet, a sors uszadéka

Az emberi lény hagyatéka.

Kováts Péter /Skorpió/ - Fáj, hogy ...

Kováts Péter /Skorpió/

Fáj, hogy …

Fáj, hogy el kell válnom Tőled!
Ne kérdezz, semmit csak menj tovább!
Ne keresd okát, hisz én sem tudom,
csak menj tovább és ne gondolj rám.
Most rámtört valami kegyetlen érzés
mely tőled, lehet, örökre elszakít,
Fáj, hogy el kell válnom Tőled!
Fáj, hogy látom keserű könnyeid.
Gyönyörű szerelmünk örökké él!
Hidd, el a sírig szeretlek én!
Álmaimban is csak veled álmodom így
Ne kérdezz semmit csak menj tovább!
Most e verssel én mondok búcsút
de holnap, tudom Te küldesz el!
Ne keresd okát, hisz én sem tudom,
valahogy megfagyott köztünk a vágy.
Lehet, megbánom, hogy elküldlek Téged,
lehet keserű lesz majd nélküled,
most úgy érzem mégis a napfénybe lépek.
csak menj! Tovább! És ne gondolj rám.
Fáj! - hogy el kell válnom Tőled.
Ne kérdezz semmit! Csak menj tovább.
Ne keresd okát! hisz én sem tudom,
csak menj tovább! - és ne gondolj rám!

Primerose - Varázsos. égi mámor ...

Primerose

Varázsos, égi mámor …

Mennyi csodálatos ember!
Mi ez égi mámor?
Kidugom fejem,
ki nézek a kalitkából,
ámulok, "nem vagyok egyedül"?
Nem! hisz a csodák földje,
itt előttem elterül
Száz énekes madár
röpül körbe-körbe
Épp egy vadrózsabokrot vesz a nyárfa ölbe
Sármányok dalolnak párban,
a végtelen éjszakában
Szédülten hallgatom a csodás trillákat,
észbe kapva gyorsan becsukom a számat.
Varázsos, akármi is, ehhez nem fér kétely!
lépek egyre beljebb, " mily gyönyörű szép hely"!
Oly szívesen elmondanám
de nem nyílik szóra a szám!
Rendben van ez a szív és mindenkit szeret!
Tájat, eget , embereket!
Kinek szó hiányzik minden rímet neki adnék,
amit szerényen nyújthatnék
Sok-sok kedves ember s a határtalan versek
Élettel teli, csodálatos lelkek
Ki morcos, morog csak magába,
szívesen lennék bosszúsága,
szórná csak rám minden mérgét,
ha szíve ettől lel majd békét!

Millei Lajos - Nincs megállás

Millei Lajos

Nincs megállás

...Látod, haza értem immár nélküled,
már csak a hiány szorítja két kezed.
Az asztalon - milyen szomorú pillanat -
a reggeli kávéd egy kortya itt maradt.
Itt árvul magában egy csészébe zárt világ,
melyet nemrég még érinthetett a szád.
Itt búsul, szorong egy szívdobbanás,
mely szabadon, mint a hangrobbanás,
dobhártyát szaggatva jajdulna fel,
- ó, érzés, néha úgy fáj, hogy létezel.
Ám hogy fájna, ha nem kaphatnék a fényedből,
ha nem Te csurognál a kibuggyant véremből,
ha a hangod nem szívdobogást okozna,
és az eljövő már csak emléket hordozna.
Ha elsodor is folyvást az élet vad szele,
félt minket, vigyáz ránk a viszontlátás istene,
s ha áldoznunk kell is ezekért cserébe,
mi elszántan nézzünk az Élet szemébe,
hisz reánk lelt, s már nem mint két idegen
vésünk reménylépcsőt a vágyakon, hiteken.
Tudom, hiába is tálalom az álmomat hidegen,
az felhevül úgyis a vérforró szíveden.

Nosztromosz - Miért féltelek ennyire?

Nosztromosz

Miért féltelek ennyire?

Hideg könnyek húzta csíkok marják a bőrömet,
kezeim bénultan fekszenek, néha még megrezdülnek…
… sötét már az ablak mögötti világ, bekúszna hozzám, ha hagynám.
Miért féltelek ennyire?
Ha tehetném, melletted ülnék és fognám kezed,
még dúdolnék is neked csendesen… de nem lehet.
Messze vagy, és ez a távolság most leküzdhetetlen.
Még könyörögni sem merek, egy láthatatlanhoz sem
mert nem segített máskor sem senki, nem segít itt semmi,
csak az akarat, a kitartó makacsság mi benned van,
hogy meggyógyulj és újra köztünk járj…
… velünk beszélj át akár egy egész éjszakát.
Miért féltelek ennyire? Miért?

Mert te is itt élsz már bennem, szívem rejtekén… barátom.

Szomorúfűz - Tél idusa

Szomorúfűz

Tél idusa

http://m.youtube.com/watch?v=WKcNf6QIWXI

A fákon virágzik a zúzmara,

álmodó csend lapul a kert felett

Szürke palást terül fölénk,

ünnepies a januári csend

*

Elmúlt a karácsony,  elbúcsúzott az óesztendő is. Elköszönt december. Januárral bekopogott az újesztendő. Tél van, alszik a táj, bár az utóbbi napok enyhe időt hoztak.

A napfény hiánya szomorúvá teszi a hónapot, az esték csendes hidegséget sugároznak.

Ködös, párás, dérlepte a táj, a fű, a bokrok, a kövek. Madárdal régen nem hallható.

Ha a Napocska mégis kidugja sugárszálait takarója alól, a fenyőóriás tűlevelein átbök a fény.

Búsak a kopasz fák, zörgő ágaik sírnak, dideregnek a télben.

 Ködvirágok borítják a kertet a szállongó hópihe-szirmoktól. Vagy hópamacsok takarják a fák dérlepte, csörgő ágait, vagy hóbundától terhesen hajolnak mélyre a tuja lombjai.

Kemény fagyokat hozhat a januári szél, elhagyott tájon fújja énekét. Jégvirágokat nevelget az ablakokon a dermesztő hideg. Korán alkonyodik, de már egy percenttel hosszabbak a nappalok. Zimankósak az éjszakák.

Január bontja a karácsonyfákat. Tavaszt vár a természet.  

Boldog újévet kívánunk Mindannyiótoknak, szeretteitekkel együtt. 

Zelk Zoltán - Január

Zelk Zoltán

Január

karom hóval, köddel
mégis fázik a világ
nincs lomb,nincs levél a fákon,
nincsen a réten virág.
Hátha nincsen, jégvirágot
rajzolok az ablakon
nem láttatok ilyen szépet
egyetlenegy tavaszon!
A fákra is zúzmarából
kötök ezüst levelet,
nem tud ilyet sem a
nyár, sem az a
híres kikelet!
Így morog hószakállába
január és így beszél...
s a didergő téli tájon
lassan tovább mendegél.

.kaktusz - Búcsúzik az ó-év

.kaktusz

Búcsúzik az ó-év

http://youtu.be/i7gUXQIprpQ

Tudod arra gondoltam,

hogy az ó-év búcsúzik nagy zajok között,

hatalmas üdvrivalgás köszönti az újat,

de közben az ünnepnek van egy pár pillanata,

amit, ha mérni lehetne, kiderülne róla,

az év legkomolyabb, legmélyebb ideje…

mikor a legtöbben arra gondolnak

amik a számukra a legfontosabbak,

az alatt a rövid idő alatt

tesznek olyan fogadalmakat,

hogy az életet folytatják szebben,

jobban, okosabban...

de már a következő pillanatban,

amikor elszáll az éjfél varázsa,

megszűnik a pillanat komolysága,

akkor talán az ember

pontosan tudja már,

megváltozni nem fog semmi,

nem fog önmagából kifordulni,

minek is,

mikor úgyis minden elmúlik...

és igen, az ember a jóra vágyik,

de mert gyenge: tehetetlen,

különösen,

ha önmagát szeretné kicserélni

szebbre, jobbra, okosabbra…

segítség nélkül úgyse sikerül,

tudja, minek is próbálja,

és a segítség ritkán érkezik,

de ha igen, ha Isten gyermeke,

a szeretet angyala belé költözik,

( éjfélkor egy fohászt megérdemelne)

akkor talán az ő kedvéért képes arra,

amit a sajátjáért nem tud megtenni,

hogy szebb, jobb, és okosabb legyen…

 általa, az ő segítségével megtörténhet,

hogy megváltozik az egész élete,

nem csak a következő éve.

2011. december 30.

Szuhanics Albert - Új január

Szuhanics Albert

Új január

Ma az új január
friss hóval érkezett,
mesebeli e táj,
s mily rég nem létezett!
Függönyt sző fehér ég,
hópihe-csillagok
ereszkednek feléd,
kegyelmi állapot.
Csitt, hallgass, és ne szólj!
Száll a csönd zenéje,
szép lelkünk válaszol,
itt az álmok éje...
A vérem nevedet
lükteti eremben,
kék szemed elveszett
távoli hegyekben.
Ez az új január
szerelmünk áthozza,
őszt temető szívünk
hómezők bolondja.
Habkönnyű az új hó,
fürödjünk meg benne,
mint mély, s elringató
forró szerelembe`!

Lázár Horváth Zsuzsanna - Jégorgonák; - Januári köd; - Hó-bál

Lázár Horváth Zsuzsanna

Jégorgonák

Januári köd

Köd ereszkedik a tájra
tépett rongyként szél cibálja
sűrűn szövött lenge leple
kopár ágak hegyét lepve
január vállára simul
völgyek ölén gyáván lapul
erdő fái közt rejtezik
fojtja csillagok fényeit.

*

Hó-bál

Pilinkáló pihék szálltak,
sűrűn hulló gyémánttüskék.
Opálos fénnyel, csillagok nélkül
borult fölénk a sötétlő ég.
Nehéz-selyem ruhájáról
horgolt csipkéje földre hullt,
beborítva január vállát,
ki szombat esti hó-bálba indult.
Hófehér ruhája bársonyán
sziporkáztak hócsillagok,
hóból szövött uszályán
elcsúszott volna a Hold.
Gyémántfényű éjszakában
keringőzött vele a szél,
s reggelre mindent betakart
fehér subájával a tél.