Ódor György - Az éj verse

Ódor György
Az éj verse

Lecsukódott lassan a nap.
Én sosem végzek el,
állandóan másnapra marad
lámpa fényeivel
több ezer sürgős mozdulat.

Fáradt a kéz, fáradt az agy.
Szép emlékeinek
búcsút intve folyton rohan
s pöröl mindenkivel,
ha megkésik, a gondolat.

Az idő gyors és kortalan.
Nyűgös gyermekhittel
barázdul barna arcomban,
nem is aludnék el,
de a muszáj parancsolgat.

Jaj, az éjjelt, élő holtan
csendes élvezettel
suttyomban hányszor raboltam,
gyönge fájó szívemnek
már olyan sokat hazudtam.

Az éj sármos, csendje van,
üdítő lélegzet.
Révült magárahagyottan
hánykódik az ihlet
s szunnyad egyet a fotelban.