Nagy Horváth Ilona - Mielőtt lehull

Nagy Horváth Ilona

Mielőtt lehull

Látod, Isten beszedte ma az összes csillagot,

vaksötét az éj kabátja,

egyedül a hold köré kent

kis félszeg, maszatos kéket enyhül,

s hogy hazataláljon minden elkószált gondolat.

Csend szorong az ablakpárkányok keskeny szalagjain,

a horpadt ereszcsatornákon láthatatlanul csorog a tavasz hitetlen ígérete.

Későre jár, a nyirkos háztetőkön nyersszagú szél simít,

s a kerítések meglazult közein zörrenéstől zörrenésig,

puha lépttel, mint a macska,

határait keresi a surranó idő.

Csapongó képzetek űznek önmagam elé,

szűk marka közt világot hoz majd az álom,

félmosolyos emlék dúdol szobámra csendes altatót,

mögéd botolva leforráz az illatod,

megint és megint.

Ma ez lesz fölöttem a csillag,

gondolom,

s mint az utcalámpa szőke kontyába tévedt korai bogár,

nehéz dongással felragyog, mielőtt lehull:

milyen kár, ha ébredni kell.