Hollósy Tóth Klára
November van
November van, korán
sötétedik,
kószál a szél,
vacogtat, hűl a táj,
a lét tűnt nyarakról
elmélkedik,
fájó nyöszörgést
hallat, jajgatást.
Téboly szaggatja,
nyálkás pusztulás,
kopárrá gyérül,
pusztul a térség,
agonizál már a
felbuzdulás,
hallgatja önmaga
szívverését.
Mindenütt kétség,
ború és kényszer,
a bölcs belátás már
úgyis hiába,
feneketlen árja
fütyül a széllel,
s hűl az élet,
kegyetlen szavára.
*
A rőt vörös ősz
A rőt vörös ősz barna
mezben
lépeget a táj felett,
a szürke égen, s lenn
az aljban
annyi emlék ténfereg.
Megdühödt szél járja
útját
dértől nyirkos és
hideg,
búsuló fák
hajladoznak
szakadt köntöst
öltenek.
Sóhajtozva ernyed a
lomb,
kereng, száll a föld
felett,
a búcsúzó, furcsa
örvény
száz kezével integet.
Sodródva szét, bágyadozva
vért sírnak a
levelek,
vörös színű
visszfényt dereng
nyomukban a rengeteg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése