M. Laurens
Az örök nő
Föld anyácskánk újra
éled,
Testében az örök nő
felébred.
Tavaszra ébred ismét
a világ,
Örökké csodás teste
ragyog reád.
Élet és lét egyetlen
női ölben.
Az anyát is láthatod
a nőben,
Ő a szeretőd és
minden álmod,
Életed párja Ő, ha
úgy kívánod.
Leánygyermeked is
egyszer felnő,
Szemed láttára
bimbóból, lesz nő,
Sudár ifjú, karcsú,
szende s kacér
Nő, ki hamvas, üde és
még facér.
Titkon Ő az ifjak
leghőbb vágya,
Szemlesütve,
szerelemre vágyva.
De övé a választás
legfőbb joga,
Kinek adja szép
gyümölcsét oda.
Mi, örök Ádámok, csak
várunk,
Hogy Évánk lehessen a
párunk.
Ő legyen a végzetünk
asszonya,
Hogy az édent hagyjuk
érte oda.
*
„Hódolat a Hölgyeknek!
Nőnapon az ember kicsit lelassít,
Csokorba köti a szívnek szavait.
A teremtésnek van-e nála
Izgalmasabb, szebb csodája?
Szól-e máshoz annyi dal és óda,
Embernek emlékezete óta?
Hogy körülöttük forog a világ,
Ősidők óta nem lehet vitás!
Ők az Isten földi helytartói,
Erősnek hit; gyöngék megrontói.
Kegyeikért birodalmak haltak,
Testvérek egymás húsába martak.
Ők egy szóval békét teremtenek,
Mosolyukkal, mennybe felemelnek!
Könnyeikkel követ olvasztanak,
Gyöngéd karjaikkal oltalmaznak!
Áldott öleiknek mézédes gyönyöre,
Záloga jövőnknek; az élet bölcsője.
Kísérje mindig hódolat őket,
Az Isteni ajándékot, a Nőket!”
Nőnapon az ember kicsit lelassít,
Csokorba köti a szívnek szavait.
A teremtésnek van-e nála
Izgalmasabb, szebb csodája?
Szól-e máshoz annyi dal és óda,
Embernek emlékezete óta?
Hogy körülöttük forog a világ,
Ősidők óta nem lehet vitás!
Ők az Isten földi helytartói,
Erősnek hit; gyöngék megrontói.
Kegyeikért birodalmak haltak,
Testvérek egymás húsába martak.
Ők egy szóval békét teremtenek,
Mosolyukkal, mennybe felemelnek!
Könnyeikkel követ olvasztanak,
Gyöngéd karjaikkal oltalmaznak!
Áldott öleiknek mézédes gyönyöre,
Záloga jövőnknek; az élet bölcsője.
Kísérje mindig hódolat őket,
Az Isteni ajándékot, a Nőket!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése