Millei Lajos - A lángoló akarat hullámain

Millei Lajos

A lángoló akarat hullámain

Jaj, úgy szeress Te engem, én azt akarom,
hogy halál hintázzon minden pillanaton,
hogyha nem reám gondolsz, ha nem engem látsz,
hogy zokogjon a perc is, ha más után vágysz.

Jaj, úgy szeresselek Téged, követelem,
hogy térdeljen az érzés a kövezeten,
ha a pillangószárnyú, féltő gondolat
bennem csak egy percre is feledést mutat.

Jaj, úgy szeress Te engem, én azt akarom,
hogy a holt feléledjen a ravatalon,
és kihűlt szívétől vádlón megkérdezze,
vajon ezt az érzést miért nem ismerte.

Jaj, úgy szeresselek Téged, követelem,
hogy az ragályos kór legyen a szíveken,
s e túláradt vágy szerelmemből kihajtva
szivárványt fessen az asszonyakaratra.

Jaj, úgy szeressük egymást most és örökké,
miként a perc kövül meg, s nem foszlik köddé,
mert lelkünk mindaddig tündöklik, ünnepel,
amíg hű társunk fénye óvón átölel.