Ádám J. Csaba - Ősz

Ádám J. Csaba

- Ősz –

Már csak emlék maradt
ama tavasz véled, bíbor
őszben vélem léted, ó jaj
nem éled.

Tán voltunk, mint levelek,
mik alá hullanak a fáról,
nem törődve a tegnappal,
elköszönve a rozsdás mától.

Bár elmúlt véled, már a
nyár, mégis szívemben csak
élve nősz, nem vagy már, s
fájdalmas lett nékem ez az
ősz.

Vagy csak balgán én
képzelgek, s nem is léteztél,
tavasztündeként létembe
nem is érkeztél?

Mégis lettél esővel őszi
könnyem, elveszett
múzsám, szomorú hölgyem.

Egy tavaszom voltál, nem
leszel már többé,
lényed-létemmel ez ősszel
válik párás köddé.

Eme ősz is eltelék téli
hideg hévvel, s nem
dicsekszék majd új tavaszom
édes szíved szerelmével.

Drága már látom, bűnös,
fáradt lelkemért, már nem-nem
jössz, maradjon hát tiéd
költőiségem, s véle minden
bíbor ősz.

Utolérnek...falevelek
szaladnak a szélben,
évszakok elmúltak, s
végződnek majd nélküled
hideg télben.

De minden őszben majd
várlak valahol várva, falevél
takarta tájba, hol eső
könnyeim rejté, de
lelkem-lelked el-eljövő
tavaszokkal soha sem felejté.

...Midőn idő hozott véled,
tőlem lopva-lopta el, szerető
szívem évszakait könnyezve
az ősz néked búcsúzva mondta
el, s reményeim a falevelekkel...
hordva-hordta el...

(Tincerton 2013.)